F1: „Nem úgy tűnik, hogy mostanság a mi oldalunkon áll a szerencse"

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.10.07. 13:45
Akárcsak egy héttel ezelőtt Malajziában, Szuzukában is éjszakázásra számíthatnak a Haas-Ferrari és főként Romain Grosjean szerelői. A francia pilóta elmondta, mi okozta hatalmas balesetét az időmérő edzésen, főnöke, Günther Steiner pedig megállapította: a szerencse mostanában messziről elkerüli az amerikai istállót.

Romain Grosjean még a kvalifikáció első szakaszában szenvedett komoly balesetet a négyes kanyarban, és csúnyán összetörte a négykerekűjét. A francia pilóta próbált a határon autózni, hogy bejusson a Q2-be az egész hétvégén gyengélkedő Haasszal, ám miután elveszítette az uralmat versenygépe felett, már csak utas lehetett a járműben.Romain Grosjean még a kvalifikáció első szakaszában szenvedett komoly balesetet a négyes kanyarban, és csúnyán összetörte a négykerekűjét. A francia pilóta próbált a határon autózni, hogy bejusson a Q2-be az egész hétvégén gyengélkedő Haasszal, ám miután elveszítette az uralmat versenygépe felett, már csak utas lehetett a járműben.

„Kicsit gyorsabban hajtottam be a hármas kanyarba, mint az előző körömön, de nem csináltam semmi őrültséget – emlékezett vissza a francia. – Utána hirtelen elveszítettem az uralmat az autóm felett, és próbáltam menteni a menthetőt a négyes kanyar előtt, de már túl késő volt. Annyi ideig a pályán próbáltam tartani az autót, ameddig csak lehetett, hogy elkerüljem az ütközést, de ismét irányíthatatlanná vált, így szélesre kellett vennem a kanyart. A műfű pedig vizes volt, ezért a gumifalba csapódtam."

Kevin Magnussen, a Haas másik versenyzője a 13. helyen végzett az időmérőn, ám Fernando Alonso rajtbüntetése miatt a 12. pozícióból kezdheti meg a holnapi 53 körös versenyt. Günther Steiner elégedett a dán pilóta eredményével, de azzal a balszerencsével korántsem, amely az elmúlt versenyhétvégéken sújtja a csapatát.

„Nem úgy tűnik, hogy mostanság a mi oldalunkon áll a szerencse, de ez még változhat. Javulnunk kell, és megfelelően fel kell készülnünk a holnapi futamra, hogy legalább az egyik autónk pontszerző helyen érjen célba" – szögezte le a csapatfőnök.

Legfrissebb hírek

Antonelli már a Q1-ben autót tört; folytatódik a Mercedes pole pozíció nélküli sorozata? – Azeri Nagydíj, időmérő

F1
44 perce

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
18 órája

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
23 órája

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
Tegnap, 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
2026.09.22. 11:19

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
2026.09.22. 10:53