F1: máris támadják a Pirellit az egyik új gumikeverék miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.12.06. 19:11
Sokan úgy vélik, hogy feleslegesen fejlesztette ki a Formula–1 hivatalos gumiszállítója, a Pirelli a szuperkemény keveréket, ugyanis az idei gumihasználatot elnézve akár az is előfordulhat, hogy soha nem látjuk az autókon a legkeményebb abroncsokat a versenyhétvégéken.

Nemrégiben ismertette a Pirelli a két új gumikeverékét, a hiperlágyat és a szuperkeményet – ezek a 2018-as szezonban fognak debütálni. Azonban az utóbbi bevetésének indokoltságáról megoszlanak a vélemények, mivel az eddigi legkeményebb keveréket 2017-ben csak a Spanyol Nagydíjon vetették be. Nemrégiben ismertette a Pirelli a két új gumikeverékét, a hiperlágyat és a szuperkeményet – ezek a 2018-as szezonban fognak debütálni. Azonban az utóbbi bevetésének indokoltságáról megoszlanak a vélemények, mivel az eddigi legkeményebb keveréket 2017-ben csak a Spanyol Nagydíjon vetették be.

Mario Isola, a Pirelli sportigazgatója szerint is elképzelhető, hogy nem sokszor láthatjuk a szuperkemény abroncsokat az autókon, ám a gumiszállító vállalja ennek kockázatát.

„Elfogadjuk, ha akár soha nem kerül használatba a szuperkemény keverék – mondta Isola. – Számunkra viszont még mindig nehéz megbecsülni, milyen gyorsak lesznek az új autók, néhány kanyarban pedig egyszerűen kritikus lehet a helyzet."

„A kemény keverék jó azokra a pályákra, amelyek komolyan igénybe veszik a gumikat, de az új szabályok miatt kellett még egy keveréket hozzáadnunk a kínálatunkhoz. Jobb biztosra menni, mint utólag sajnálkozni" – indokolta a döntést a sportigazgató.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
Tegnap, 19:23

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
Tegnap, 18:05

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
Tegnap, 17:36

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
Tegnap, 14:45

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35