F1: meglepetés a Haastól – íme, Grosjean és Magnussen idei autója

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.14. 17:26
A korábbi bejelentésekkel ellentétben nem a Williams, hanem a Haas az első csapat, amelyik bemutatta 2018-as autóját. Az amerikai istálló korábban még azt sem árulta el, mikor tervezik lerántani a leplet idei négykerekűjükről, nemrégiben azonban nagy meglepetésként rögtön be is mutatták Romain Grosjean és Kevin Magnussen 2018-as autóját. Íme, az első képek a VF-18-asról!

A Formula–1 szerelmesei vélhetően a Williams néhány héttel ezelőtti bejelentése óta alig várták a február 15-ét: úgy volt, hogy a brit istálló révén ekkor láthatjuk a 2018-as esztendő első autóját. A Haas-Ferrari viszont – bár egyelőre csak a pályán kívül – megelőzte ellenfelét, és bármilyen előzetes bejelentés nélkül megmutatta idei autóját.Haas-Ferrari viszont – bár egyelőre csak a pályán kívül – megelőzte ellenfelét, és bármilyen előzetes bejelentés nélkül megmutatta idei autóját.

Az amerikai istálló harmadik szezonját kezdi meg a királykategóriában a VF-18 elnevezésű négykerekűvel. Akárcsak az előző szezonban, idén is a Romain Grosjean, Kevin Magnussen párossal áll rajthoz a futamokon. A Haas honlapján, valamint közösségi oldalain megjelent képeken jól látszik az idei szezonra bevezetett glória, az autó festése pedig inkább a 2016-os kinézetre hasonlít az uralkodó fehér szín miatt.

A Haas a tíz csapatból nyolcadikként zárta a tavalyi idényt, így idén mindenképp az előrelépés a célja, ám Günther Steiner csapatfőnök szerint az idei autójuk tervezésekor nem akartak mindent a nulláról kezdeni, csupán kijavították a VF-17-es hibáit, és a gépet továbbfejlesztették.

Az autóbemutatók csütörtökön folytatódnak: akkor a Williams rántja le a leplet 2018-as kocsijáról egy londoni show keretében. Az első versenyt Melbourne-ben, Ausztráliában rendezik meg március 25-én.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik