F1: ilyen sok DRS-zóna még egyik nagydíjon sem volt

Vágólapra másolva!
2018.03.21. 13:29
null
Az Albert Park technikai rajza a 2018-as futamra (Fotó: Speedcafe.com)
A hétvégén az Ausztrál Nagydíjjal megkezdődik a 2018-as Formula–1-es szezon, amely rögtön a korábbiakban sosem látott újdonsággal indul: az FIA ugyanis az idei futamra az Albert Parkban a korábbi kettőtől eltérően három DRS-zónát jelölt ki, ahol a pilóták aktiválhatják az állítható hátsó szárnyat.

Magyar idő szerint vasárnap reggel 7 óra 10 perckor elrajtol a 2018-as F1-es idény első futama, az Ausztrál Nagydíj, amelyen a pilóták a korábbi évek során megszokott kettő helyett már három helyen is nyithatják az állítható hátsó szárnyat autóikon, ha az előttük haladótól egy másodpercen belül vannak az aktiválási ponton – amelyekből azonban csak kettő lesz.

Az Albert Parkban korábban két DRS-zóna volt: a célegyenesben, és a kettes kanyar utáni enyhén nyújtott ívben a hármas kanyarig, s ezeknek közös volt mérőpontja, a 14-es kanyar előtt. Ez idén sem változik, ami viszont újdonságot jelent, az a harmadik DRS-zóna.

Ennek mérési pontja a 11-es kanyar előtt 170 méterrel lesz majd, és nem is feltétlenül az a célja, hogy a pilóták a 13-as kanyarig előzni tudjanak, sokkal inkább az, hogy tempót gyűjtsenek a célegyeneshez érve, s ott próbálkozzanak megelőzni az előttük haladót.

A DRS 2011-es bevezetése óta először fordul elő, hogy egy futamon három zónát állítanak fel a szervezők.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik