F1: Helmut Marko csúnyán odaszúrt a McLarennek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.13. 10:49
null
A Red Bull tanácsadója szerint Éric Boullier-ék többet buktak egy jó erőforrásnál (Fotó: AFP)
Bár a McLarennek sikerült a dupla pontszerzés Bahreinben, Pierre Gasly egymaga több pontot gyűjtött, ugyanis a negyedik helyre hozta be a Toro Rossóját. Az már a téli teszteken is látszott, hogy a Honda-erőforrás egyelőre jobban működik az olasz kiscsapat autóiban, mint korábban a McLarenekben, és Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója szerint ez fontos dolgokra világít rá a brit alakulattal kapcsolatban.

A szezonnyitó hétvége Melbourne-ben nem sikerült túl jól az idei évben Honda-erőforrásra váltó Toro Rosso számára, Bahreinben viszont Pierre Gasly mindenkit lenyűgözött, amikor az ötödik helyről rajtolva negyedikként látta meg a kockás zászlót. A Red Bull fiókcsapata egész hétvégén erős teljesítményt nyújtott, ami nem kis fricska a Hondával három esztendő után viharosan szakító McLaren számára.

„Mr. Alonso a Red Bull-lal akart csatázni, közben a Toro Rosso mögé szorult – szúrt oda a wokingiaknak Helmut Marko. A McLarennek még mindig nem megy túl jól, és látszik, hogy nemcsak a Honda-motor miatt volt lassú. Még Renault-erőforrással is a McLaren a leglassabb az egyenesekben, és nemcsak egy olyan motort bukott, amely egyre jobb és jobb lesz, hanem rengeteg pénzt is elpazarolt.”

A McLaren versenyzője, Stoffel Vandoorne viszont védelmébe vette csapatát, mondván: sok van még hátra a 2018-as idényből.

„Nem számít, milyen motor van az autódban, az F1-ben mindig nyomás alatt vagy – szögezte le a belga pilóta. – Egyértelműen a Red Bullt határoztuk meg viszonyítási pontként, így nem meglepő, hogy hozzájuk hasonlítanak. Viszont még csak a szezon elején járunk, és várnunk kell, míg néhány új alkatrész megérkezik, utána meglátjuk, hol állunk az erősorrendben.”

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
5 órája

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
8 órája

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik