F1: Úgy érzem, hogy versenyzőként már eleget tettem – Ricciardo

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.06.28. 08:06
null
Ricciardo célja a világbajnoki cím, így ez alapján hoz döntést a jövőjéről (Fotó: AFP)
Továbbra is sok a kérdőjel Daniel Ricciardo jövőjét illetően, a Red Bull versenyzője viszont úgy érzi, hogy ő már eleget bizonyított – akár Lewis Hamilton ellen is.

 

Már a szezon harmadánál járunk, így nem meglepő, hogy beindultak a pilótapiaccal kapcsolatos találgatások. Sőt, Daniel Ricciardo jövője már az idény előtt is sokakat foglalkoztatott, a Red Bull versenyzőjének szerződése ugyanis a szezon végén lejár, és elképzelhető, hogy az ausztrál nem jelenlegi csapatánál folytatja a pályafutását.

Egy ideje az a hír járja, hogy Ricciardo válthatja Valtteri Bottast a Mercedesnél, sígy ő lesz Lewis Hamilton csapattársa a következő évtől. Bár az esetleges csapatváltásról még mindig nem sokat mondott, azt már korábban is elismerte, hogy szívesen összemérné a tudását a négyszeres világbajnok brittel.

„Kezdettől mondom: az elsődleges az, hogy olyan autóm legyen, amellyel megnyerhetem a világbajnoki címet, mert hiszem, hogy én képes lennék rá – mondta a fő céljáról Ricciardo. – Ezért ez jár főként a fejemben. Ha egyáltalán nem lenne lehetőségem rá, akkor más után néznék, de úgy érzem, hogy versenyzőként már eleget tettem. Ebben maga Lewis is érintett volt, és nem is kell mondanom, de versenyzőként az értéked nem bizonyos mennyiségű pénz, hanem az, amit te annak gondolsz, és amit hozzáteszel ehhez a sporthoz."

„Úgy érzem, hogy rendelkezem egy bizonyos értékkel, és azt szeretném, ha ez összhangba kerülne az elvárásaimmal, valamint azzal, amit mások gondolnak rólam" – vélekedik az ausztrál, akinek első évében a Red Bullnál sikerült legyőznie a Hamiltonhoz hasonlóan szintén négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt.

Legfrissebb hírek

„Egész nap úgy éreztem, hogy hátrányból próbálok felzárkózni” – Russellt rejtélyes gond hátráltatja

F1
2 órája

Gasly rajtbüntetést kapott – változott a Brit Nagydíj rajtsorrendje

F1
3 órája

Leclerc és Hamilton levadászná Antonellit a silverstone-i versenyen

F1
5 órája

Antonelli megszerezte a pole pozíciót a két Ferrari előtt a silverstone-i időmérőn

F1
6 órája

Antonelli aratott győzelmet Hamilton és Norris előtt a silverstone-i sprintversenyen

F1
11 órája

Hamiltont és a riválisokat is meglepte a Ferrari erős tempója Silverstone-ban

F1
2026.07.03. 20:50

Hamilton pole pozícióba repítette a Ferrarit! Russell ötödik a silverstone-i sprintidőmérőn

F1
2026.07.03. 18:15

Hamilton nyitott az élen hazai pályán; Antonelli egyelőre Russell előtt Silverstone-ban

F1
2026.07.03. 14:35
Ezek is érdekelhetik