F1: ők tesztelnek a héten a Hungaroringen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.07.30. 14:33
null
Kimi Räikkönen (balra) három nap után ismét a Hungaroringen körözhet (Fotó: AFP)
Alig ért véget a 33. Magyar Nagydíj, a Formula–1-es csapatok kevesebb mint 24 óra múlva ismét birtokba veszik a Hungaroringet. 2017 után ugyanis idén is hazánkban rendezik a második évközi tesztet, melyen több állandó versenyző mellett Robert Kubica is autóba ül.

 

A múlt évhez hasonlóan idén is a Hungaroring ad otthont a második szezonközi tesztnek. Bár a legtöbb csapat tesztpilótáinak és/vagy fiatal támogatottjainak ad lehetőséget, állandó versenyzők is pályára gurulnak kedden és szerdán.

A jelenlegi mezőnyből Kimi Räikkönen, Daniel Ricciardo, Nico Hülkenberg és Marcus Ericsson marad a kétnapos gyakorláson, de a Williams tartalék versenyzője, Robert Kubica is autóba ül. A tízből mellesleg csak kilenc csapat maradt Magyarországon – a Haas már korábban bejelentette, hogy nem vesz részt a második évközi teszten.

A Ferrari által támogatott Antonio Giovinazzi két nap is autóba ülhet, ráadásul ezt két különböző autóval teheti meg. Kedden a Ferrarival gurulhat pályára, míg szerdán a Sauber munkáját segíti. Utóbbi autóról friss emlékei lehetnek, ugyanis több idei szabadedzésen is kipróbálhatta már – legutóbb múlt pénteken, a Magyar Nagydíj első tréningjén.

Jelenleg úgy tűnik, hogy a Toro Rossónál mindkét nap Sean Gelael vezet, ám az olasz istálló a saját programján felül a hivatalos gumiszállítónak, a Pirellinek is segít, így elképzelhető, hogy más is pályára viheti majd királykék autót.

A teljes beosztás:

2. ÉVKÖZI TESZT, HUNGARORING
kedd szerda
Mercedes George Russel George Russel
Ferrari Antonio Giovinazzi Kimi Räikkönen
Red Bull Daniel Ricciardo Jake Dennis
Renault Nico Hülkenberg Artem Markelov
Force India Nicolas Latifi Nyikita Mazepin
Toro Rosso Sean Gelael Sean Gelael
McLaren Lando Norris Lando Norris
Williams Oliver Rowland Robert Kubica
Sauber Marcus Ericsson Antonio Giovinazzi

 

 

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
13 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
14 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
16 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
20 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02