F1: sok a vita az elem körül – megbeszélést hívott össze az FIA

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.07.13. 19:09
null
A Ferrarinak módosítania kellett a glóriára szerelt tükrökön (Fotó: AFP)
A Formula–1 technikai vezetői egy megbeszélés keretében, a csapatokkal közösen próbálnak megoldást találni a versenyzők által kritizált rossz látási viszonyokra, valamint a több vitát is kiváltó visszapillantó tükrökre a hónap végi Magyar Nagydíjon.

 

Az utóbbi időben egyre több panasz érkezik az F1-es versenyzők részéről arra, hogy nem látják megfelelően a mögöttük érkező autókat. Ez előfordulhat például a versenyeken lekörözésnél, illetve az időmérőkön azoknál a pilótáknál, akik éppen nem gyors körön vannak.

Utóbbira példa Sebastian Vettel és Carlos Sainz Jr. esete az Osztrák Nagydíjon, amelyért előbbit végülrajtbüntetéssel is sújtottak.A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) ezért úgy döntött, hogy a Magyar Nagydíjon jobban megvitatja a csapatokkal a látási viszonyok javítását és a visszapillantó tükrök témáját.

A Mercedes egyébként a Brit GP-n már tesztelt egy új verziót a visszapillantó tükörre – az FIA tudta nélkül –, amely nagyjából úgy nézett ki, hogy az eddigi alá felszereltek még egyet. A Ferrari tetszését viszont nem nyerte el az az elem, amely a német istálló jelentős újításai közé tartozott még az Osztrák Nagydíjon.

A maranellóiak ugyanis a barcelonai versenyhétvégén rukkoltak ki azzal, hogy a glóriára szerelték fel a tükröket, az FIA azonban szólt nekik, hogy módosítsanak a fejet védő tartozékon lévő elemen. A szövetség szerint a Mercedes spielbergi verziója teljesen megfelel a szabályoknak, de a Silverstone-ban tesztelt megoldásról valószínűleg le kell mondania.

A korábbi tervek szerint az új szabályok a Szingapúri Nagydíjon debütáltak volna, ám mivel a bevezetés előtt a Motorsport-világtanácsnak is el kell fogadnia azokat, a kevés idő miatt erre vélhetően nem kerül sor a szeptember közepi hétvégén.

Legfrissebb hírek

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
Tegnap, 13:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50