F1: a McLaren pár hét múlva bejelentést tesz, a Haas nem enged a Ferrarinak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.08.30. 16:52
null
Több kérdés is akad azt illetően, hogy ki vezeti jövőre a Haasokat és a McLareneket (Fotó: AFP)
Rengeteg még a kérdőjel a Formula–1 2019-es mezőnyét illetően, mindössze néhány istálló fedte fel eddig a jövő évi pilótapárosát. A McLaren két hete jelentette be, hogy Carlos Sainz Jr. váltja a sorozatból visszavonuló Fernando Alonsót, ám arról, hogy ki lesz a csapattársa, az idény utolsó versenyeire ígérnek bejelentést a wokingiak. A Ferrari támogatását élvező Haas viszont leszögezte: motorszállítója nem szólhat bele abba, kik vezethetik az autóit 2019-ben.

 

A McLarennél az egyik ülés már elkelt 2019-re, a másikra azonban több jelentkező is akad. Egyikőjük az istállóval már második szezonját teljesítő Stoffel Vandoorne, de a jelöltek között van a McLaren fiatal protezsáltja, Lando Norris is. A legfrissebb hírek szerint azonban az is elképzelhető, hogy Sergio Pérez visszatér korábbi csapatához. Jonathan Neale, a McLaren ügyvezetője azt ígérte, hogy hamarosan bejelentést tesznek a sokakat foglalkoztató kérdésről.

„Azt már bejelentettük, hogy Fernando elhagyja a Formula–1-et, és a helyére Carlos Sainz Jr. érkezik, aki 2019 elején csatlakozik hozzánk. Tárgyalásokat folytatunk arról, hogy mi legyen a másik üléssel, erről bejelentést a szezon harmadik negyedében teszünk" – árulta el Neale.

A Haas-Ferrari mindkét pilótájának lejár a szerződése az esztendő végén, így az is nyitva áll, hogy hol folytatja Kevin Magnussen és Romain Grosjean. Előbbi kiegyensúlyozottan teljesít az idényben, utóbbi viszont főként a gyakori hibái miatt került a figyelem középpontjába az utóbbi időben.

Annyi viszont biztos, hogy az amerikai alakulat ülései igencsak kelendőek, és egy ideje már megy a találgatás arról, hogy a Saubernél remek teljesítményt nyújtó újonc, a Ferrari támogatását élvező Charles Leclerc kaphatja meg az egyiket. Günther Steiner csapatfőnök azonban leszögezte: bármi is lesz a döntés, azt kizárólag ők hozzák meg, a motorszállító Ferrarinak nincs beleszólása a pilótakérdésbe.

„Mi döntünk, a mi véleményünk számít. Nem mondják meg nekünk, mit tegyünk. Ez benne van a filozófiánkban – mondta a dél-tiroli szakember. – A Ferrari jó partnerünk. Van néhány olyan jelöltünk, akikek még nincs ülése. Nincsenek sokan, de nyilván Leclerc az egyik, viszont nem tudom, mi lesz vele. Nincs arról információm, hogy mit csinál jövőre: marad-e a Saubernél, vagy megy a Ferrarihoz. Azonban nagyszerű munkát végez idén."

Legfrissebb hírek

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
16 órája

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00
Ezek is érdekelhetik