F1: Button szerint Alonso egy esetben biztosan visszatér

Vágólapra másolva!
2018.08.18. 20:59
null
Button és Alonso két évig voltak csapattársak a McLarennél (Fotó: AFP)
Jenson Button úgy véli, hogy hiába vonul vissza az idény végén a Formula–1-ből korábbi mclarenes csapattársa, Fernando Alonso, a spanyol akár már egy év után visszatérhet a királykategóriába.

 

Jenson Button és Fernando Alonso 2015-ben és 2016-ban voltak csapattársak a McLarennél – addig, amíg előbbi nem döntött a sorozatból való visszavonulás mellett. Bár Button akkor azt mondta, el tudja képzelni, hogy egy nap visszatér a sorozatba, azóta mindössze a tavalyi Monacói Nagydíjon láthattuk a McLaren volánja mögött. Akkor éppen az Indy500-on rajthoz álló Alonsót helyettesítette.

A spanyol nemrégiben maga is bejelentette, hogy elhagyja a Formula–1-et, és bár Button egyetért korábbi csapattársa döntésével, közel sem biztos abban, hogy a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon láthatjuk utoljára Alonsót F1-es autót vezetni.

„Végre meghozta a jó döntést. Mindig magán a versenyzőn múlik dönteni arról, hogí elhagyja az F1-et – vélekedik Button. – Ugyanazt tette, amit anno én is, távozott, de meghagyta a lehetőségét annak, hogy egy év múlva visszatér. Úgy gondolom, hogy ez volt a helyes választás. Viszont ha a McLaren gyors lesz, és újra versenyeket nyer, visszajön az F1-be."

„A világ minden pilótája szeretne egy győzelemre képes autót vezetni az F1-ben. Azt hiszem, hogy azért vonul vissza, mert belefáradt a sok utazásba és stresszbe, és ha nem jönnek az eredmények, nincs is oka itt lenni. Ha az autó gyors lesz, biztos vagyok benne, hogy visszaül bele 2020-ban" – fejtette ki a véleményét 2009 világbajnoka.

Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36
Ezek is érdekelhetik