F1: Lauda állapota javul, orvosai bíznak a felépülésében

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2018.08.04. 14:06
Az orvosok bizakodóak a héten tüdőátültetésen átesett háromszoros Formula–1-es világbajnok Niki Lauda felépülésével kapcsolatban.

A 69 éves osztrák Laudát – aki jelenleg a német Mercedes F1-es csapat tanácsadójaként dolgozik – csütörtökön operálták meg Bécsben, mert kritikus volt az állapota.

„A műtétet megelőző hét napban csak a gépeknek köszönhetően maradt életben, a transzplantáció nélkül csak napjai, esetleg hetei lettek volna hátra” – tájékoztatott az egykori versenyző állapotáról Walter Klepetko, a bécsi klinika egyik osztályvezető orvosa. Hozzátette, a nehéz körülmények ellenére Lauda állapota folyamatosan javul, így bíznak a felépülésében.

Az orvosok jelezték: a mostani tüdőátültetésnek semmi köze Lauda 1976-os nürburgringi balesetéhez, amely során megtelt a tüdeje mérgező gázokkal.

Pénteken a Mercedes vezetői, valamint pilótái is támogatásukról biztosították a sportvezetőt, aki 1975-ben, 1977-ben és 1984-ben nyerte meg az F1-es világbajnokságot.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik