F1: a Honda már Oroszországban átlépheti a Renault-t

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.09.19. 10:13
null
A Honda ezzel már a hazai nagydíjára is készül (Fotó: AFP)
A Honda hamarosan beveti a továbbfejlesztett erőforrását, ami az Auto Motor und Sport információi szerint 35 lóerős javulást hozhat – ez pedig azt jelentené, a japán motor átlépi a Renault-t.

 

A Ferrari és a Mercedes Belgiumban vetette be a továbbfejlesztett hajtóegységeit, míg a Renault Monzára tette elérhetővé a „C”-specifikációjú erőforrását, ami bár jobb teljesítményű, megbízhatatlanabb, mint az elődje.

Pontosan ezért csak a Red Bull vállalta a rizikót, ám hiába a Max Verstappen által a Szingapúri Nagydíj időmérőjén és versenyén elért második hely, a „vörös bikák” a hétvégén tapasztalt problémák miatt úgy tervezik, a soron következő Orosz GP-n visszatérnek az előző verzióhoz. A pilótára ezért Szocsiban rajtbüntetés vár, ám a fennmaradó versenyhétvégékre rendelkezésére fog állni egy friss korábbi, illetve egy addigra jobb vezérlésű, új fejlesztésű motor is.

A Honda eközben folyamatosan kísérletezik, és a német Auto Motor und Sport értesülései szerint elkészült a 3-as specifikációjú erőforrásával, ami 35 lóerős javulást hozhat a belső égésű motor teljesítményében. A japánok az így elért 750 lóerővel bár átlépnék az információk alapján eddig 15 lóerős előnyben lévő Renault-t, a Ferrari (790 lóerő), Mercedes (780 lóerő) kettőshöz képest még mindig nagy hátrányban lennének.

Míg az előzetes tervek szerint az október végi Amerikai Nagydíjon debütált volna a módosított erőforrás, a holland Ziggo Sport úgy tudja, a Toro Rosso már Oroszországban megkapja a fejlesztett hajtóegységeket. Pierre Gasly és Brendon Hartley ezáltal Verstappenhez csatakozhat a rajtrács végére, és amennyiben beválik a frissítés, a Honda hazai nagydíján, Japánban jó hétvégét zárhatnak a faenzaiak.

Legfrissebb hírek

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
8 órája

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
11 órája

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00

Antonelli vezérletével a Mercedes volt a leggyorsabb a spielbergi nyitányon

F1
2026.06.26. 14:35
Ezek is érdekelhetik