F1: akár már ma bejelenthetik Leclerc érkezését Räikkönen helyett – sajtóhír

2018.09.06. 17:27
null
Év végén végleg búcsút inthet az F1-nek... (Fotó: AFP)
A Ferrari vezetői csütörtökön délután megbeszélést tartanak, amelyet követően bejelenthetik, hogy a 20 éves monacói pilóta, Charles Leclerc váltja a 39 éves finn világbajnokot, Kimi Räikkönent – állítja egybehangzóan több olasz és nemzetközi forrás is.

A BeIN Sports munkatársa Tancredi Palmeri már csütörtökön délelőtt jelezte: Leclerc ül jövőre Räikkönen helyére a Ferrarinál. Valamivel később a SkySports hasonló értesülésekről számolt be, kiegészítve azzal, hogy a Ferrarinál délután vezetői ülést tartanak, amelyen döntés születhet a váltásról, s utána már hivatalosan is bejelenthetik a váltást.

Leclerc érkezését támasztja alá a korábbi pilóta, a SkySports F1-es szakértője Martin Brundle is, aki még a monzai versenyhétvége során mondta, biztos benne, hogy Leclerc érkezik a Ferrarihoz.
Ezzel egybevág az Autoweek szaklap értesülése is, amely szerint Räikkönen már ma bejelentheti, hogy visszavonul a Formula–1-től.

A pletykák egyik alapjául egyébként a szintén korábbi F1-es versenyző, Räikkönen honfitársa és korábbi Ferrari-pilóta, Mika Salo hétvégi félmondata szolgált. A Räikkönennel és a Ferrarival is jó kapcsolatot ápoló 51 éves Salo finn lapoknak nyilatkozta, hogy nem érti, miért nem jelentik be a váltást.

„Amennyire én tudom, Kimi Räikkönennek már Monzában megmondták, hogy nem számítanak rá 2019-ben a Ferrarinál. Szóval nem értem, miért nem jelentik be hivatalosan is?" – méltatlankodott Salo.

Kimi Räikkönen nem először vonulna vissza a Formula–1-től, 2009-től 2011-ig nem versenyzett a száguldó cirkuszban, helyette NASCAR és rali-vb futamokon indult.

Legfrissebb hírek

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
4 órája

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
23 órája

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
Tegnap, 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00
Ezek is érdekelhetik