F1: hamarosan eldől, ki lesz Räikkönen csapattársa jövőre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.09.15. 16:55
null
Egyelőre nem tudni, ki lesz Räikkönen csapattársa a Saubernél (Fotó: AFP)
Frederic Vasseur, a Sauber csapatfőnökének elmondása szerint nem kell sokat várnunk, hogy megtudjuk, kié lesz Kimi Räikkönen mellett az istálló másik ülése. Igaz, a szakember először egy kis pihenőt kért az elmúlt napok történései miatt.

 

Alig néhány napja derült ki, hogyKimi Räikkönen 2019-ben és 2020-ban a Saubernél versenyez,míg helyét a svájci kiscsapat egyik jelenlegi versenyzője, Charles Leclerc veszi át a Ferrarinál. Egy pilótája tehát már megvan a Saubernek, ám a másik ülés egyelőre szabad, és hamarosan arra is fény derülhet, hogy azt ki kapja meg.

A kíváncsi újságírók természetesen már Szingapúrban szerettek volna megtudni valamit a témával kapcsolatban Frederic Vasseurtől, a csapatfőnök azonban türelemre intette őket.

„Az elmúlt két hét egy kisebb rohanás volt számomra a pilótapiacot illetően, szóval lehetne néhány szabadnapom a témát illetően? – kérte Vasseur. – Szingapúr után mindenkivel leülünk, akit bevonunk a döntéshozatalba, hamarosan pedig meg is hozzuk a döntést. A csapat számára is jó, ha megvan a biztos választásunk, de ez nemsokára így is lesz.”

A jelöltek között van Leclerc jelenlegi csapattársa, Marcus Ericsson, valamint a Ferrari által támogatott és a Sauberrel idén néhány szabadedzésen részt vevő Antonio Giovinazzi is.

AZ EDDIG BEJELENTETT 2019-ES PILÓTAFELÁLLÁSOK
MercedesLewis HamiltonValtteri Bottas
FerrariSebastian Vettel
Charles Leclerc
Red Bull
Max Verstappen
Pierre Gasly
RenaultDaniel Ricciardo
Nico Hülkenberg
Haas?
?
Force India
?
?
McLaren
Carlos Sainz Jr.
Lando Norris
Toro Rosso
?
?
SauberKimi Räikkönen?
Williams?
?

 

Legfrissebb hírek

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50

Európában zárulhat az idei F1-es szezon, jövőre is 24 futammal terveznek

F1
2026.07.29. 19:18