F1: „Az én döntésem volt Räikkönen távozása”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.25. 13:59
null
Arrivabene (jobbra) elárulta, mi történt szűk két hónappal ezelőtt (Fotó: AFP)
Sokáig úgy tűnt, hogy Sergio Marchionnénak, a Ferrari korábbi elnökének van kulcsszerepe abban, hol folytatja pályafutását Kimi Räikkönen, ám a valódi döntéshozó felfedte, mi is történt szűk két hónappal ezelőtt.

 

Szeptember közepén jelentette be a Ferrari, hogy az idény végén távozik Kimi Räikkönen, és helyét a jelenleg a Saubernél versenyző Charles Leclerc veszi át. Räikkönen sorozatban öt, összesen nyolc évet töltött a Ferrarinál, a következő két szezonban a Saubert erősíti.

Korábban állítólag nagy dilemmát jelentett a Ferrarinál, hogy hosszabbítsanak-e szerződést a finn versenyzővel, ugyanis a vezetőség véleménye eltért ezen a téren. Sergio Marchionne, a Ferrari azóta elhunyt akkori elnöke Leclerc „előléptetését” támogatta, de miután elhagyta a posztját, úgy tűnt, hogy Räikkönen mégis maradhat. Maurizio Arrivabene azonban tiszta vizet öntött a pohárba.

„Az én döntésem volt – mondta a finn távozásáról a Ferrari csapatfőnöke. – A többiek is megértették a logikát, ami mögötte áll, de én voltam az, aki meghozta a döntést. Számomra Kimi egy barátot is jelent, szóval el tudják képzelni, mennyire szívszorító volt elmondani neki a dolgot. A versenyzők is ugyanolyan emberek, mint én, de az ilyen helyzetekben szakemberként kezeljük őket.”

Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36
Ezek is érdekelhetik