F1: „Nem akarok Vettelre mutogatni, de...” – Brawn

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.10.23. 13:17
null
Vettel Amerikai Nagydíja újabb elszalasztott lehetőség volt (Fotó: AFP)
Míg Kimi Räikkönen saját erőből aratott győzelmet az Amerikai Nagydíjon, addig a figyelmetlensége miatt 3 rajthelyes büntetésben részesülő Sebastian Vettel újabb hibát vétett és forgott ki már nem az első alkalommal a verseny elején. Ross Brawn pontosan ezért úgy gondolja, már nem lehet véletlen esetekről beszélni, hanem sokkal inkább azt mutatja, a német nem érzi jól magát a bőrében. A Ferrarinak így az az elsődleges feladata, hogy a jó autó mellett egy olyan közeget is teremtsen a pilótájának, melyben képes megmutatni, milyen tehetséges is valójában.

A Ferrari győzelemmel nyitotta a Formula–1 2018-as szezonját, és egészen a Belga Nagydíjig úgy tűnt, hogy az olasz gárda számít a nagyobb esélyesnek mindkét bajnokságban annak ellenére is, hogy a nyári időszakban Lewis Hamilton futott meglehetősen jó sorozatot.

40. AMERIKAI NAGYDÍJ
OKTÓBER 19., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:47.502
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:48.716
OKTÓBER 20., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Vettel 1.33.797
időmérő: 1. Hamilton 1.32.237
OKTÓBER 21., VASÁRNAP
A verseny: 1. Räikkönen 2. Verstappen 3. Hamilton
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Október 28., 20.10:Mexikói Nagydíj
November 11., 18.10:Brazil Nagydíj
November 25., 14.10:Abu-dzabi Nagydíj

Ugyanis a Ferrari olyan Grand Prix-ken szenvedett vereséget, melyeken favoritnak számított: Németországban Sebastian Vettel az élről ütötte ki saját magát, Magyarországon pedig az időmérőre megérkező eső húzta át a maranellóiak számításait. A német aztán Olaszországban, Japánban és múlt hétvégén, Austinban is hasonlóképpen hibázott: támadás közben megforgott, amiért rendre a mezőny hátsó részéből volt kénytelen visszakapaszkodni.

Ráadásul a Ferrari fejlesztései is zsákutcába futottak, míg a Mercedesé szinte kivétel nélkül beváltak, ez pedig odáig vezetett, hogy Vettel lemaradása 70 pontra nőtt a vb-összetettben a listavezető Hamiltonnal szemben, amikor egy pilóta már csak 75 pontot szerezhet meg maximálisan. Vagyis a britnek – függetlenül riválisa eredményeitől – csupán 5 pontot kell bezsebelnie a hátralévő három versenyen ahhoz, hogy bebiztosítsa az ötödik címét.

„Egy olyan hétvégén, melyen Kimi Räikkönen megmutatta, a Ferrari újra nagyon gyors, a garázs másik oldalán Vettel megint hibázott. Először pénteken kisebb figyelmetlenség miatt nem lassított le időben a piros zászlós jelzés alatt, amiért egy 3 rajthelyes büntetéssel fizetett, aztán a futamon megint egy Red Bull-lal találkozott össze, amiből megint ő jött ki rosszabbul" – hasonlította össze Ross Brawn az olasz gárda pilótáinak a nagydíját.

„Ez egy újabb elvesztegetett lehetőség volt arra, hogy csökkentse a hátrányát a vb-összetettben, főleg ha megnézzük, Kimi mire volt képes ugyanazzal az autóval. Nem akarok Vettelre mutogatni, de ezeket az incidenseket már nem tekinthetjük véletlennek, sokkal inkább azt mutatják, hogy nem érzi igazán jól magát a bőrében" – emelte ki, majd azt is megosztotta, mit gondol Vettel és az istálló idei teljesítményéről.

HAMILTON VILÁGBAJNOK MEXIKÓBAN, HA…
…az első hétben végez.
..Vettel nem nyer.

„Eléggé bosszantó, hiszen már az első futamtól fogva nagyon versenyképes autót adtak neki. A hibridéra kezdete óta domináló Mercedes eközben először találta magát egy ilyen erős ellenféllel szemben, amiért minden eddiginél jobban kellett nyomniuk a fejlesztéseket. Most pedig ott tartunk, hogy lassan minden remény szertefoszlik arra, hogy Maranellóban újra egyéni címet ünnepeljenek, hiszen már csak a matekozás maradt számukra" – magyarázta, és azt is elárulta, mit kell tennie a Ferrarinak ahhoz, hogy a jövőben újra visszatérjen a vb-cím útjára.

„Az elsődleges feladatuk az, hogy rájöjjenek, miként tudják segíteni Vettelt abban, hogy megmutathassa milyen nagy tehetség rejlik benne. Hiszen nem hiába lesz valaki négyszeres világbajnok, és Sebastian határozottan nem felejtette el, miként is kell versenyeket nyerni."

„Egy olyan bonyolult sportágban, mint a Formula–1, csak akkor érheted el a célodat, ha a kirakós minden egyes darabja a helyén van. Ha csak egyetlen egy darab is hiányzik, akkor minden más veszélybe kerül" – zárta a gondolatait a királykategória ügyvezető igazgatója.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
1 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
2 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
3 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
5 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
Tegnap, 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
Tegnap, 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
Tegnap, 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
Tegnap, 11:35