F1: még a héten bejelenti a Williams Kubica indítását – sajtóhír

2018.11.20. 12:22
null
Egyre közelebb kerülhet Kubica a visszatéréshez (Fotó: AFP)
Sajtóértesülések szerint csütörtökre tervezi bejelenteni a Williams-istálló, hogy a következő szezonban Robert Kubica vezeti az egyik autóját.

 

Csütörtökön, utolsó versenye helyszínén, Abu-Dzabiban válhat hivatalossá Robert Kubica visszatérése a Formula–1-be. A lengyel sajtó ugyanis egyre biztosabb abban, hogy a sorozatban legutóbb nyolc éve rajthoz álló versenyző lesz az újoncként bemutatkozó George Russell csapattársa 2019-ben.

Lance Stroll távozása a Force Indiához biztosra vehető, de ha igaznak bizonyulnak a pletykák, Szergej Szirotkin is elhagyja a Williamset. Ezt azt jelenti, hogy az orosz csupán egy évet tölthetett el a patinás, ám nehéz időszakon keresztülmenő istállónál állandó versenyzőként.

A Williams egyébként részben anyagi okokból választotta Szirotkint Kubica helyett a 2018-as szezon előtt, de az utóbbi időben a lengyel támogatói is bővültek, ez pedig mindenképp fontos szempontot jelent a Williams számára – a névadó szponzor Martini ugyanis az idény végén felhagy a támogatással.

Kubica egyébként azt is fontolóra vette, hogy a Ferrari fejlesztőversenyzője lesz, és nemrégiben mindösszenéhány napot jósolt a döntés megszületésének.

Legfrissebb hírek

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
16 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2026.08.12. 13:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08