F1: utolsó versenyén egyedi festést kap Alonso autója – képek

2018.11.22. 10:42
null
Így néz majd ki Alonso „búcsúautója” (Fotó: McLaren.com)
A hétvégi Abu-dzabi Nagydíj után búcsút int Fernando Alonso a Formula–1-nek, utolsó versenye alkalmából pedig a McLaren különleges autófestéssel kedveskedik a kétszeres világbajnoknak.

 

Mint ismert, Fernando Alonso 17 év után elhagyja a Formula–1-et, és jelen állás szerint úgy tűnik, hogy a hétvégi Abu-dzabi Nagydíj lesz az utolsó versenye a királykategóriában.

Ennek alkalmából csapata, a McLaren különleges festéssel látta el a 14-es számú négykerekűt, amelyről Alonso meg is osztott néhány képet a Twitter-oldalán. A dizájnra egyébként a Nemzetközi Automobil-szövetségnek (FIA) is rá kellett bólintani, ám ez már megtörtént.

 


 

„Nagyon örülünk és nagyon büszkék vagyunk, amiért ezzel a különleges és egyedi festéssel készülhetünk Fernando számára a hétvégén Abu-Dzabiban – mondta Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója. – Azt szeretnénk, ha minden téren rendkívülinek érezné a mostani versenyt, és ez csak az egyik módja, hogy kifejezzük ezt. Szorosan dolgoztunk együtt Fernandóval, majd az FIA-val és a Formula–1-gyel is, hogy végrehajthassuk ezt a változtatást, amiben hatalmas támogatást kaptunk. Remélhetőleg ez plusszal szolgál Fernando rajongói számára, akik mindenképp érzelmes hétvége előtt állnak.”

A különleges autóhoz pedig különleges bukósisak is jár, Alonso ezzel is emlékezetessé szeretné tenni az utolsó F1-es versenyét.

 


 

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
6 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
7 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
10 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
13 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02