F1: Hamilton máris tudja, mi lesz a 2019-es autója gyengesége

2019.01.07. 16:03
null
Hamilton szerint a Mercedesnél az együttműködés a kulcs (Fotó: AFP)
Magabiztosan készül a következő idényre Lewis Hamilton. A Mercedes ötszörös világbajnoka szerint a címvédő istálló már a 2019-es autó gyenge pontjával is tisztával van, és amíg egy dolgot nem követ el, addig nincs ok az aggodalomra.

 

Az új idény mindig új kihívásokkal jár, de Lewis Hamilton – vélhetően a sokéves tapasztalata miatt – máris sejti, milyen nehézségekkel kell szembenéznie a 2019-es autóját illetően.

„Van ötletem a következő autót illetően, például arról, hogy az új szabályok miatt mi lesz a gyengesége – árulta el a brit. – Ezt a csapat is tudja, ezért dolgozunk folyamatosan közösen, és felemeljük egymást. Ha megnézzük a csapat teljesítményét egy versenyhétvégén, vagyis a szerelőkét, a mérnökökét és a stratégákét, látható, hogy mindannyian segítjük egymást.”

„Sosem sikerül tökéletesen, még nekünk, versenyzőknek sem, de kollektíven, csapatként továbbra is felemeljük egymást, ami inspiráló a számomra. Ez bátorít, hogy kimenjek a pályára és ne hagyjam cserben őket.”

Hamiltonban továbbra is megvan az éhség a sikerre, és a mögötte álló csapattársai miatt önbizalomból sincs hiány az ötszörös világbajnoknál. Azonban szeretné, ha egy dolgot a Mercedes mindenképp elkerülne.

„Magabiztos vagyok addig, amíg a Mercedes nem változtat a hozzáállásán és a győzelem iránti vágyán. Néhány csapat úgy dönt, hogy valamin módosít, és más vállalkozásba kezd, ezzel pedig kevesebbet koncentrál a fő célra. Addig, amíg mi nem ezt tesszük, azt hiszem, hogy ezen az úton tudunk maradni, és az élen tudunk harcolni” – vélekedik Hamilton.

Legfrissebb hírek

„Egész nap úgy éreztem, hogy hátrányból próbálok felzárkózni” – Russellt rejtélyes gond hátráltatja

F1
7 órája

Gasly rajtbüntetést kapott – változott a Brit Nagydíj rajtsorrendje

F1
8 órája

Leclerc és Hamilton levadászná Antonellit a silverstone-i versenyen

F1
10 órája

Antonelli megszerezte a pole pozíciót a két Ferrari előtt a silverstone-i időmérőn

F1
11 órája

Antonelli aratott győzelmet Hamilton és Norris előtt a silverstone-i sprintversenyen

F1
16 órája

Hamiltont és a riválisokat is meglepte a Ferrari erős tempója Silverstone-ban

F1
2026.07.03. 20:50

Hamilton pole pozícióba repítette a Ferrarit! Russell ötödik a silverstone-i sprintidőmérőn

F1
2026.07.03. 18:15

Hamilton nyitott az élen hazai pályán; Antonelli egyelőre Russell előtt Silverstone-ban

F1
2026.07.03. 14:35
Ezek is érdekelhetik