F1: Én egyáltalán nem bírom Monacót – Räikkönen

2019.05.24. 12:43
null
Räikkönen szerint már nem ugyanolyan Monacóban versenyezni, mint korábban (Fotó: AFP)
Kimi Räikkönen szerint nem tettek jót a monacói pályának a múltbéli módosítások, így ma már nem igazán élvezi a versenyzést az ikonikus helyszínen. A finn pilóta nem éppen pozitív véleményen van arról sem, hogy a 300. versenyhétvégéjét teljesíti a királykategóriában. 

 

Mint a legtöbb pálya a versenynaptárban, a monacói aszfaltcsík is átesett néhány módosításon az évek alatt. A mezőny nagy része így is imádja a különleges helyszínt, és bár sokaknak kifejezetten ez a kedvenc pályája, Kimi Räikkönen nem tartozik közéjük.

„Kívülről szép helynek tűnik, de őszintén szólva én egyáltalán nem bírom Monacót – mondta az Alfa Romeo versenyzője. – Ez már nem az a pálya, amelyen akkor vezettem, mikor először jártam itt. A kanyar az uszodánál szűkebb volt, az első kanyarnál volt egy fal, de a pálya többi részén is változtattak. Korábban egy versenyző ki tudott tűnni itt, de ez már nem így van. Most már mindig a leggyorsabb autó végez az élen.”

A monacói egyébként Räikkönen 300. versenyhétvégéje a Formula–1-ben, de ahogy a helyszín, az sem bír különösebb jelentőséggel a számára, hogy ha minden futamon rajthoz áll az idényben, feljön a második helyre a legtöbb indulást jegyző listán.

„Nem akarok tortát, italt és semmi mást. Ez csak egy szám, ami nem jelent számomra semmit” – mondta az ünneplésről Räikkönen.

Legfrissebb hírek

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
10 órája

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
12 órája

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00

Antonelli vezérletével a Mercedes volt a leggyorsabb a spielbergi nyitányon

F1
2026.06.26. 14:35
Ezek is érdekelhetik