F1: Todt szívesen látna Formula E-t és ralikrosszt hazánkban

MTI MTIMTI MTI
2019.06.03. 12:11
Jean Todt, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöke szívesen látna Magyarországon Formula-E és ralikrossz-világbajnoki futamokat – számolt be a francia sportvezető múlt csütörtöki látogatásakor elhangzottakról az MTI-nek Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség (MNASZ) elnöke.

A 73 éves FIA-elnök Palkovics László innovációs és technológiai miniszter meghívására utazott el Zalaegerszegre, ahol megtekintette a május 20-án felavatott ZalaZone járműipari tesztpályát, illetve tárgyalásokat folytatott a miniszterrel, Szabó Tünde sportért felelős államtitkárral és Oláh Gyárfással.

„Az elnök úrnak tartottunk egy prezentációt a magyar autósport általunk elképzelt jövőjéről, amelyben a kiemelt rendezvényekről, mint például a Formula–1, illetve az ehhez és más világesemények megrendezéséhez szükséges létesítményekről is beszéltünk. Megismertettük vele, hogy a jövőben milyen pályákat szeretnének fejleszteni, és milyen versenysorozatoknak szeretnénk otthont adni” – nyilatkozta az MTI-nek az MNASZ elnöke. Hozzátette, az elektromos formaautós világsorozat, a Formula-E esetleges magyarországi rendezéséről is egyeztettek Jean Todttal, akivel ismertették a Nyíregyházára tervezett multifunkcionális pályával kapcsolatos legfontosabb információkat is. Ez lenne ugyanis a helyszíne a ralikrossz-vb futamainak, ha Magyarország elnyerné a rendezési jogot.

„A Formula E kapcsán hat lehetőséget vázoltunk fel Jean Todtnak, nyomvonalterveket és lehetséges helyszíneket mutattunk be, Budapest belvárosi, illetve külvárosi részein” – mondta Oláh Gyárfás, hangsúlyozva: az egyik szempont az, hogy izgalmas, látványos és érdekes versenyekre alkalmas nyomvonalat alakítsanak ki a Formula-E mezőnyének, a másik fontos tényező pedig az, hogy Budapest látványosságait, szépségét, múltját a televíziós közvetítéseken keresztül eljuttassák a Formula-E nézőinek.

„Ezek azok az alapelvek, amelyeket majd figyelembe kell venni, ha a fővárosban Formula-E futamot tudunk rendezni” – jelentette ki az MNASZ elnöke.

Jean Todt az egyeztetésen örömmel fogadta, hogy a Forma-1, a túraautó-világkupa (WTCR), a gyorsasági kamion Európa-bajnokság, valamint a rali-Eb (ERC) mellett a hazai szövetség és a sportra, azon belül is az autósportra nagy hangsúlyt fektető kormány további versenysorozatok Magyarországra hozatalát tervezi.

„Az ország földrajzi elhelyezkedése miatt a FIA-elnök Kelet-Európához sorol minket, ezért különösen tetszik neki a gondolat, hogy a Formula-E és a ralikrossz-vb mezőnye is eljöjjön ide versenyezni, s biztosított is arról, hogy ő támogatja ezeket a kezdeményezéseket” – mondta Oláh Gyárfás, akinek elmondása szerint Jean Todt megjegyezte, az elmúlt öt évben a FIA nagyon jó kapcsolatot alakított ki az MNASZ-szel, s bár legutóbb nyolc évvel ezelőtt járt Magyarországon, a következő látogatására biztosan nem kell ennyit várni.

A FIA offroad bizottságának elnökeként is dolgozó magyar sportvezető arról is beszámolt, hogy a nemzetközi szövetség közlekedésbiztonsági kampányának népszerűsítése céljából Jean Todt arra kérte a magyarokat, hogy a Formula–1-es Magyar Nagydíjat megelőző egy hetet szenteljék ennek a kampánynak. Így az F1-es pilóták bevonásával várhatóak majd ehhez kapcsolódó programok július utolsó és augusztus első napjaiban.

Legfrissebb hírek

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
Tegnap, 13:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50