F1: korábban lesz a 2020-as idény első versenye

Vágólapra másolva!
2019.07.06. 11:09
null
Jövőre is Melbourne-ben kezdődik a száguldás (Fotó: formula1.com)
A Liberty Media vezetője, Chase Carey bejelentette, hogy a 2020-as Formula–1-es idény első versenye jövőre is az Ausztrál Nagydíj lesz és március 15-én rendezik meg. A teljes jövő évi versenynaptárat később hozzák nyilvánosságra.

Melbourne jövőre 25. alkalommal fogadja majd a Formula–1 mezőnyét, és ahogy az már megszokottá vált, ismét az idény első viadalát tartják az Albert Parkban – csupán 2006-ban és 2010-ben csúszott hátrébb az adott évi versenynaptárban az Ausztrál Nagydíj.

A teljes jövő évi programot később hozza nyilvánosságra a Liberty Media, egyelőre pusztán annyi a bizonyos, hogy 21 futamot rendeznek majd és 1985 után visszatér a Holland GP, valamint új helyszínként bemutatkozik a Vietnámi Nagydíj az ázsiai ország fővárosában épülő utcai pályán.

A két új érkező minden bizonnyal a naptárból kieső Spanyol, valamint a Német Nagydíj helyett lesz, ugyanakkor jelenleg még a brit és a mexikói versenynek sincs érvényes szerződése a jövő esztendőre.

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
2026.02.03. 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
2026.02.03. 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik