F1: Bottas lesz Hamilton csapattársa 2020-ban is – hivatalos

2019.08.29. 12:10
null
Bottas (jobbra) a negyedik szezonját kezdheti meg Hamilton csapattársaként jövőre (Fotó: AFP)<br />
Hónapokig tartó találgatások után a Mercedes Belgiumban bejelentette: nem változtat a pilótafelállásán 2020-ra, s jövőre is Valtteri Bottas vezetheti Lewis Hamilton mellett a másik autót.

 

Bottas 2017-ben lett a Mercedes versenyzője, miután az előző szezonban az istállóval világbajnoki címet nyerő Nico Rosberg hirtelen bejelentette a visszavonulását. Bottas azóta kissé hullámzó teljesítményt nyújt, és míg az idei szezont magabiztosan kezdte (az első négy versenyből kettőt megnyert), később ismét kezdett eltűnni Hamilton árnyékában.

Emiatt elindultak a pletykák, melyek szerint a helyét 2020-ban Esteban Ocon veheti át. A francia pilóta kiszorult az idei mezőnyből, ám mivel évek óta a Mercedes támogatását élvezi, ő volt legesélyesebb az ülésre, amennyiben a Mercedesnél úgy döntenének, hogy megválnak Bottastól.

Erre azonban nem került sor, hiszen a belgiumi hétvége kezdete előtt a német istállónál megerősítették Bottas maradását. A finn pilóta így negyedik idényét kezdheti meg jövőre a Mercedes színeiben, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy Ocon számára mit hoz a 2020-as szezon. A legfrissebb hírek szerint Nico Hülkenberget válthatja a Renault-nál, míg a német a Haasnál veheti át Romain Grosjean vagy Kevin Magnussen helyét.

A PlanetF1.com azt írja, hogy Ocon bejelentésére a Renault-nál akár még ma sor kerülhet, a Haas pedig a jövő héten árulhatja el Hülkenberg érkezését.

Legfrissebb hírek

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
17 órája

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00
Ezek is érdekelhetik