F1: így „vezetett le” Verstappen és Norris a Magyar GP után

I. SZ.I. SZ.
2019.08.26. 11:51
null
Max Verstappen verseny után is szívesen játszik (Fotó: AFP)
Max Verstappen egy holland lapnak adott interjúban elárulta, kicsit nehezen emésztette meg, hogy kikapott Lewis Hamiltontól az augusztus 4-i Magyar Nagydíj hajrájában, ezért még aznap éjjel kihívta Lando Norrist egy online F1-es futamra.

Verstappen és Norris is még vasárnap hazautazott Monte-Carlóba, és a holland szólt az angolnak, hogy játsszanak egyet az F1 hivatalos játékával.

„A verseny után egyből hazarepültem, és miután éjjel Lando is hazaért, megkerestem, játsszunk egyet online. Végül hajnali négykor kerültem ágyba – mondta Verstappen a De Telegraafnak. – Nem azért játszottunk, mert még tombolt bennünk az adrenalin. Az csak közvetlenül a verseny előtt emelkedik, és hamar el is száll. Ez csak kikapcsolódás. És különben is, kaptam még egy esélyt, hogy aznap nyerjek valamit.”

Verstappen és Norris máig aktív online versenyző, többször is részt vettek szimulátoros közönségtalálkozókon.

A holland már kiskorában megszokta, hogy miután kiszállt a gokartból vagy az autóból, újabb kihívás várta.

„Emlékszem, már a gokaros időkben is ez volt. Akármilyen fárasztó volt a hétvége, levezetésképpen teremben gokartoztunk. Most ugyanez van, csak számítógépen. Játszunk, gyakorlunk, ráadásul a játékban nincsenek akkora különbségek az autók között, mint igazából” – mondta Verstappen.

Legfrissebb hírek

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
52 perce

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
2 órája

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
4 órája

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
Tegnap, 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10
Ezek is érdekelhetik