F1: jogi lépésekkel késleltetnék a Holland Nagydíj előkészületeit

2019.09.25. 11:34
null
A zandvoorti pálya főlelátója jelenleg (Fotó: AFP)
Jövő év május 3-án 35 év után újra rendeznek Formula–1-es Holland Nagydíjat – legalábbis a dolgok hivatalos állása szerint. Ugyanakkor jelenleg több környezetvédő csoport is nagy erőkkel munkálkodik azon, hogy különböző jogi lépésekkel hátráltassa a Zandvoortba 1985 után visszatérő futam megrendezésének előkészületeit – számolt be róla a holland De Limburger című lap.

A holland verseny szervezőit a lap szerint több nehézség is hátráltatja, ilyen például, hogy a helyi önkormányzat augusztusban közölte, elképzelhető, hogy csökkenti a Nagydíjra szánt támogatás mértékét.

Ennél komolyabb problémát jelent azonban, hogy nemrég kiderült: Hollandiában az építkezési projektet túl magas nitrogén kibocsátása miatt tömegesen függesztik fel ezeket.

A De Lumburger szerint a múlt héten egy civil környezetvédő csoportképviselői egy sor dokumentumot nyújtottak be a területileg illetékes haarlemi bíróságra, hogy az F1-es Nagydíj megrendezéséhez szükséges, a pálya körüli építkezéseket érintő munkálatokat függesszék fel.

Ezen a héten pedig a „Mobilizáció a környezetért” nevet viselő csoport tagjai is megszólaltak, s azt állítják, a pálya nem rendelkezik a szükséges környezetvédelmi engedélyekkel, ezért legalább öt másik civil csoporttal összefogva jogi lépéséket tesznek.

A fő problémájuk az F1-es pálya helyszínével az, hogy természetvédelmi területen fekszik, s az eredetileg 2006-ban kiállított engedély alapján kiadott jelenleg érvényes engedély a csoportok szerint a megváltozott környezet miatt érvényét vesztette, s nem lehetett volna automatikusan újra kiállítani.

Bármi is lesz a jogi procedúra vége, szinte biztosan „nagy csúszásokat fog okozni a szervezőknek” – idézi a lap Sander Lely környezetvédelmi ügyvédet.

Mindenesetre a verseny szervezői, valamint a jogtulajdonos Liberty Media részéről nem kommentálták a híreket.

Legfrissebb hírek

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50

Európában zárulhat az idei F1-es szezon, jövőre is 24 futammal terveznek

F1
2026.07.29. 19:18