F1: Wehrleinnal együtt új csapat érkezne a sorozatba 2021-től

Vágólapra másolva!
2019.10.03. 17:16
null
Wehrlein 2021-ben visszakerülhet az F1-be? (Fotó: AFP)
Sajtóhírek szerint 2021-ben egy új istálló, a formaautózás világában jól csengő névnek számító Campos Racing csatlakozhat a Formula–1 mezőnyéhez, köszönhetően a két év múlva bevezetni tervezett 175 millió dolláros költséglimit „folyományaként”.

A Motorsport Magazine értesülései szerint a spanyol istállónak már a pilótái is megvannak: egyik versenyzőjük a 2016-ban a Manorral, 2017-ben a Sauberrel egy-egy szezont az F1-ben már eltöltött Pascal Wehrlein, aki jelenleg a Formula–E-ben versenyez, a másik pedig az idén a Super Formula sorozatban szereplő spanyol, Álex Palou lenne.

Az Autosport.com szerint az új csapat már megállapodott az egykor a Super Agurinál főtervezőként dolgozó Peter McCoollal a technikai igazgatói poszt betöltéséről, míg az aerodinamikáért a korábban a Brawn GP-nél és a Mercedesnél is munkálkodó Ben Wood lenne a felelős, az erőforrást pedig a Renault biztosítaná.

A Campos egyébként nem először próbálkozik bejutni a királykategóriába, a 2010-es bővítés során már felvételt is nyert, ám akkor végül az idény rajtja előtt a HRT felvásárolta az istállót, és az istálló már ezen néven kezdett.

A szaklapok értesülései mellett azért nem árt hangsúlyozni azt is, hogy néhány hete Jean Todt FIA-elnök és Ross Brawn az F1-et irányító Liberty Media technikai igazgatója is elmondta, ők úgy tudják, 2022 előtt nem várható új csapat csatlakozása a sorozathoz.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik