F1: Leclerc hosszabbított a Ferrarival – hivatalos

Vágólapra másolva!
2019.12.23. 12:15
null
Leclerc hosszú távú szerződést írt alá (Fotó: AFP)
Charles Leclerc 2024-ig meghosszabbította szerződését a Ferrarival – olvasható a Formula–1-es istálló hivatalos honlapján.

„Nagyon örülök, hogy a Ferrarinál maradhatok. Az utóbbi szezon maga volt az álom számomra azzal, hogy az F1 legillusztrisabb csapatában versenyezhettem. Alig várom, hogy még ennél is szorosabb kapcsolatom legyen az istállóval egy ilyen intenzív és izgalmas év után. Izgatott vagyok, hogy mit hoz a jövő, alig várom a következő szezont” – fogalmazott a monacói versenyző.

A 22 éves pilóta a negyedik helyen végzett a legutóbbi világbajnoki idényben, 24 ponttal szerzett többet, mint csapattársa, Sebastian Vettel. Bahreinben, Ausztriában, Belgiumban, Olaszországban, Szingapúrban, Oroszországban és Mexikóban pole pozícióból indulhatott, Belgiumban és Olaszországban futamot is nyert.

„Charles 2016 óra tagja a családunknak, és több mint büszkék vagyunk az eredményekre, amit az akadémiánkkal elértünk” – mondta Mattia Binotto csapatfőnök.

Scuderia Ferrari on Twitter

I am very happy to be staying on with Scuderia Ferrari. I'm keen to see what the future holds and I can't wait to get going again next season." Find out more: https://t.co/gJVZZULyPe #essereFerrari #Charles2024



 

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik