F1: Rossz volt így látni őt – Hamilton és Lauda utolsó találkozása

I. SZ.I. SZ.
2019.12.28. 12:03
null
A 2014-es idény végén első közös világbajnoki címüket ünnepelték (Fotó: AFP)
Az idén hatodik Formula–1-es világbajnoki címét megnyerő Lewis Hamilton a minap egy interjúban beszélt az idén májusban elhunyt Niki Laudáról. Arról, mekkora hatással volt rá a háromszoros világbajnok osztrák, valamint felidézte az utolsó találkozásukat is.

A haláláig a Mercedes F1-es csapatának vezetőségében dolgozó Lauda 2018-ban tüdőátültetésen esett át, és bár ezt követően hónapokig a folyamatos gyógyulásáról beszélt, az állapota valójában sokat ingadozott, többször is visszaesett, mígnem május 20-án 70 évesen elhunyt.

„Nem sokkal a halála előtt találkoztam vele – idézte Hamiltont a motorsport.com. – Nagyon rossz volt így látni őt.”

„Küldözgettünk egymásnak videókat, ezen keresztül láttam, amikor a betegsége legmélyebb pontjára került, aztán ahogy kimászott onnan. Tolószékbe került, és nagyon bíztam benne, hogy visszatér közénk. Ám utána még egyszer elesett, és utána megint rosszabbodott az állapota” – folytatta Hamilton, aki ekkor találkozott vele utoljára.

„Sokkoló volt számomra, ahogy láttam a barátomat ágyban fekve, drótokra kötve. Nem először éltem át ilyet, a nagynéném rákban halt meg. De ehhez nem lehet hozzászokni. Nikin még így is látszott a csillogás, de már egy picit halványodott. A küzdeni akarása is csökkenni kezdett, ami egy ilyen hosszú és gyötrelmes küzdelem során sajnos természetes” – mondta Hamilton, aki az interjúban beszélt a kapcsolatukról is, és hogy még mindig nem tudta feldolgozni Lauda halálát.

„Hiányoznak az üzenetei, a videóink. Rengeteget beszéltünk így, még most is gyakran visszaolvasom és visszanézem őket” – mesélte Hamilton.

„Nagyon sokat köszönhetek neki, nélküle nem lennék a Mercedes pilótája. Nélküle aligha lenne ilyen sikeres ez az istálló. Tudta, hogyan kell szót érteni a vezetőséggel, mikor kell megszorongatni őket. Ő volt a híd köztem és a csapat elnöksége között – mondta Hamilton, aki a McLarentől a Mercedeshez szerződéséről is beszélt. – Régebben nem volt jó véleménye rólam, ezért is meglepett, amikor a Mercedes nevében megkeresett. Nagy döntés előtt álltam, a telefonon győzködött, és arra gondoltam, bár háromszoros világbajnok, nem bízhatok benne. Aztán egy hotelszobában leültem vele és Ross Brawnnal, és belevágtunk. Aztán idővel nagyon jó barátok lettünk.”

Hamilton 2012 végén egyszeres világbajnokként került a Mercedeshez, amelynél 2014-ben, 2015-ben, 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben is elhódította a trófeát.

Legfrissebb hírek

Hamiltont és a riválisokat is meglepte a Ferrari erős tempója Silverstone-ban

F1
2 órája

Hamilton pole pozícióba repítette a Ferrarit! Russell ötödik a silverstone-i sprintidőmérőn

F1
5 órája

Hamilton nyitott az élen hazai pályán; Antonelli egyelőre Russell előtt Silverstone-ban

F1
9 órája

„Kétszer akkora is lehet a hátrányunk” – Hamilton nehéz hétvégére számít

F1
Tegnap, 20:43

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
Tegnap, 18:07

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
2026.07.01. 17:35

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
2026.06.30. 18:42

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
2026.06.30. 16:57
Ezek is érdekelhetik