F1: a Liberty Media ragaszkodik a miami versenyhez, a helyiek közel sem

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2020.01.26. 14:13
null
A tervek már elkészültek, de lehet, hogy Miami mégsem kerül be az F1-es versenynaptárba (Fotó: Twitter)
Februárra tolták Miamiban a szavazást arról, hogy rendezzenek-e a közeljövőben F1-es versenyt. A Liberty Media évek óta szeretné, ha a floridai város a második amerikai helyszínként kerülne be a versenynaptárba, ám lehet, hogy le kell mondaniuk erről a tervükről.

 

A Liberty Media azóta tervezi egy második amerikai futam debütálását a versenynaptárban, hogy a Formula–1 többségi tulajdonosa lett. A lehetséges helyszín hosszú ideje Miami, ám az ottani futam megvalósításához nem kerültek sokkal közelebb az elmúlt években.

2018 nyarán megmutattak a rajongóknak egy lehetséges vonalvezetést, ami a futam helyszínéül szolgálna, de mivel elég sok kritikát kapott, kénytelenek voltak lemondani arról, hogy már a következő idényben része lesz a versenynaptárnak Miami. Akkor 2020-at találták reálisnak a debütálásra, de szűk két hónappal a szezonkezdet előtt biztosan kijelenthető, hogy végül ez sem valósult meg.

Néhány hónappal ezelőtt a felek együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá, viszont nemrégiben kiderült, hogy a helyi hatóságok ismét elhalasztották a szavazást arról, hogy szeretnének-e egyáltalán F1-es versenyt rendezni a városban. Erről a szerdai értekezletükön egyeztek meg, s a tervek szerint február 4-én térnek vissza a témára.

Annyi azonban biztos, hogy a helyiek közel sem annyira elszántak a futamrendezéssel kapcsolatban, mint a Liberty Media. Carlos Giménez polgármester például kijelentette, hogy a NASCAR-pálya környékén nem épülhet F1-es versenypálya – legfeljebb a város más részein.

Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36
Ezek is érdekelhetik