F1: az FIA-elnök szerint nem kellene a futamok számára panaszkodni

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2020.01.19. 13:13
null
Jean Todt szerint az F1-ben dolgozóknak büszkéknek kell lenniük a munkájukra (Fotó: AFP)
Jean Todt úgy véli, hogy aki a Formula–1 világában dolgozhat, a szenvedélyének hódolhat, vagyis nem kellene negatívan tekinteni arra, ha egy idényben egyre több versenyt rendeznek.

 

Amióta a Formula–1 élére került a Liberty Media, téma a versenyek számának növekedése. Idén rekordnak számító 22 futamot rendeznek, de könnyen elképzelhető, hogy ez a szám tovább emelkedik a következő években. Jean Todt szerint azonban erre nem negatívan kell tekinteni, hiszen a sorozatban dolgozók büszkék lehetnek arra, hogy részesei lehetnek ennek a világnak.

„Azt hiszem, hogy hosszú még a folyamat, amíg közel kerülünk a huszonöt versenyhez – mondta az FIA-elnök. – Vélhetően túl nagy figyelmet kap ez a szám, viszont jelenleg a huszonkét versenyre kell koncentrálnunk, hiszen ennyi lesz. Arról, hogy ez mit mutat, nekem eltér a véleményem. Úgy érzem, hogy nagyon szerencsések vagyunk, amiért egy olyan világban dolgozhatunk, amit szeretünk. Ez a szenvedélyünk, és kiváltságosak vagyunk.”

„Mindenki, aki az F1-ben dolgozik, kiváltságos helyzetben van. Persze vannak kötelességeink, és amikor én is más szerepkörben tevékenykedtem, tizennyolc órát dolgoztam a hét minden napján. De megvolt a szenvedélyem, és eredményes szerettem volna lenni. Persze ott van a család is, ám meg tudják érteni a helyzetet, ráadásul nem ezt csináljuk egész életünkben” – tette hozzá Todt.

A 2020-as F1-es idény március 15-én kezdődik Ausztráliában, és november 29-én ér véget Abu-Dzabiban.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik