F1: távozik a sorozat kereskedelmi igazgatója – hivatalos

H. L.H. L.
2020.01.20. 13:43
null
Bratches 2017-ben csatlakozott az F1-hez (Fotó: AFP)
A Formula–1 hivatalos oldalán jelentette be, hogy a sorozat kereskedelmi ügyekért felelős vezetője, Sean Bratches távozik a posztjáról.

 

Sean Bratches 2017-ben kezdett el a Formula–1-ben dolgozni Ross Brawn és Chase Carey oldalán, s feladata a sorozat bevételeinek növelése volt. Az ESPN korábbi vezetőjével kapcsolatban már 2019-ben felröppentek azok a hírek, melyek szerint szeretne több időt tölteni a családjával, és az elmúlt napokban már lehetett számítani a távozására.

„A Formula–1-ben eltöltött három évem izgalmas utazás volt, amit rendkívül élveztem – kezdte a leköszönő kereskedelmi igazgató. – Büszke vagyok arra, hogy az F1 jobb pozícióban van a távozásomkor, mint amikor 2017-ben csatlakoztam, és biztos vagyok benne, hogy a csapatként lerakott alapok segítségével jó szolgálatot fogunk tenni a rajongóknak, elérve új nézőket szerte a világban."

A közleményből az is kiderül, Bratches nem szakad el teljesen a királykategóriától, hiszen amerikai otthonából tanácsadóként továbbra is segíteni fogja a kereskedelmi ügyekért felelős csoportot.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
3 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
4 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
5 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
8 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
Tegnap, 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
Tegnap, 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
Tegnap, 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
Tegnap, 11:35