F1: A többiek jelenleg gyorsabbak nálunk – Binotto

2020.02.22. 12:43
null
Vettel még várna a kijelentésekkel (Fotó: AFP)
A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto megosztotta, most kevésbé optimista, mint egy évvel ezelőtt az első teszthetet követően, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel azonban pozitívabban nyilatkozott az SF1000-esről.

 

A maranellóiak 2019-ben erős tesztidényt zártak, és az akkor mutatott teljesítményük alapján úgy tűnt, hosszú idő után esélyük nyílhat a bajnoki cím megszerzésére. Az idény ennek ellenére sorozatban nyolc Mercedes-győzelemmel indult, és az első Ferrari-sikerre egészen a Belga Nagydíjig kellett várni.

Az egy évvel ezelőtti fiaskó után az olasz istálló már a télen is többször elmondta, az idén nem teregetik ki a lapjaikat, ám az első teszthéten mutatott szürkébb szereplés után a csapatfőnök, Mattia Binotto elárulta, most nem túl optimista – persze kérdés, hogy ez a játék része, vagy Maranellóban valóban úgy érzik, lemaradásban vannak.

„Változtattunk a hozzáállásunkon a tesztprogramot illetően. Az első héten arra feküdtünk rá, hogy feltérképezzük az autót a különböző aerodinamikai konfigurációkkal anélkül, hogy a beállításokat optimalizáltuk volna, vagy éppen a teljesítményre fókuszáltunk volna" – kezdte az értékelést.

„Nem vagyok olyan optimista, mint egy évvel ezelőtt, és úgy vélem, a többiek jelenleg gyorsabbak nálunk. Hogy mennyivel, azt nagyon nehéz lenne megítélni, és először is át kell néznünk a három nap alatt összegyűjtött adatokat. De az biztos, hogy nem vagyunk olyan gyorsak, mint ők. Hogy aggódunk-e? Egyértelműen igen, hiszen ha nem vagy olyan gyors, mint szeretnél, akkor aggódsz. Ennek ellenére még nagyon korai lenne bármilyen következtetést levonni" – magyarázta, majd bővebben kitért a fejlesztések fontosságára is.

„Ez a három nap nagyon fontos volt számunkra, hiszen az összegyűjtött adatok alapján tisztább képet kaphatunk, és ami még ennél is fontosabb, hogy biztosra menjünk, jó irányba indulunk el a fejlesztésekkel. Azonban nem szabad elfelejteni, ez nagyon hosszú idény lesz, huszonkét versennyel, szóval rengeteg idő van a felzárkózásra. De először várjuk meg, mit hoz a jövő hét, majd Ausztrália, ahol a valós erőviszonyokra fény derül."

Az első teszthéten összességében a 14. leggyorsabb kört jegyző, és a megtett köröket tekintve az összesített listán 16. Sebastian Vettelnémileg pozitívabban fogalmazott, és felfedte, bizonyos területeken javulást értek el.

„Nagyobb a leszorítóerőnk, és bár látszólag nem vagyunk olyan gyorsak, mint a többiek, egyelőre nem feküdtünk rá a köridőkre. Az autóban azonban érzed, mely területeken sikerült fejlődni, és melyeken nem. A kanyarokban egyértelműen előreléptünk, és összességében jó érzés a kocsit vezetni. Az idei autó néhány tulajdonságában hasonlít a 2019-es modellhez, igaz, még elég korán van, és még sok időnk van, illetve nagy a mozgásterünk a beállítások finomítását illetően is" – emelte ki a négyszeres világbajnok, majd azt az elméletet is alátámasztotta, miszerint a Ferrari visszafogja magát.

„A teszteken nem mutatod meg a riválisoknak, pontosan hol tartasz. Csak Melbourne-ben tekerjük fel a motort" – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

„Kétszer akkora is lehet a hátrányunk” – Hamilton nehéz hétvégére számít

F1
4 órája

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
7 órája

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
2026.07.01. 17:35

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
2026.06.30. 18:42

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
2026.06.30. 16:57

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
2026.06.30. 15:18

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49
Ezek is érdekelhetik