F1: bemutatkozott az MCL35-ös, a McLaren 2020-as autója

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
2020.02.13. 14:47
null
A McLaren megmutatta Carlos Sainz Jr. és Lando Norris új autóját (Fotók: McLaren)
A mezőnyből ötödikként mutatta be 2020-as autóját a McLaren, aminek színvilága maradt az utóbbi években megszokott narancssárga-kék párosítás, és amit (egy jó ideig legalábbis biztosan) utolsóként hajt Renault-erőforrás.

 

Szerdán a Red Bull és a Renault fedte fel a 2020-as autóját – igaz, utóbbi inkább csak ízelítőt adott az előttünk álló szezonban futó modelljéről. Csütörtökön aztán a McLarenen volt a sor, hogy megtartsa a maga leleplezését, amelyre az istálló wokingi főhadiszállásán került sor.

Az eseményen egyébként néhány szerencsés rajongó is részt vehetett, akik ráadásul már órákkal az (élőben közvetített) hivatalos bemutató előtt láthatták az új gépet. A négykerekű az MCL35-ös nevet kapta, és a McLaren alkalmazottjai tolták be a színpadra, ahol meg lehetett csodálni, mielőtt megjelent volna mellette a csapat két versenyzője is. Az autó festése hasonló az előző idényekben látottakhoz, vagyis a narancssárga és a kék dominál, csupán máshogy helyezkednek el a színek, mint például tavaly.


Ami a versenyzőket illeti, a McLarennél nem történt változás a múlt évhez képest. Carlos Sainz Jr. és Lando Norris is második idényét kezdi meg a wokingi alakulatnál – utóbbinak ez egyébként azt jelenti, hogy F1-es versenyzőként sem nevezheti már magát újoncnak. Ahhoz képest, hogy a hondás években és a Renault-val kötött megállapodás kezdetén ideálisnak kicsit sem nevezhető állapotok uralkodtak a McLarennél, 2019 kicsit olyan volt, mintha egy másik csapatot láttunk volna.

A nagy előrelépésnek köszönhetően a brit istálló tavaly könnyedén szerezte meg a negyedik helyet a konstruktőri világbajnokságban, amivel messze a legeredményesebb csapat lett a középmezőnyben. Az ötödik pozícióban végző Renault-nál 54 ponttal gyűjtött többet a Sainz, Norris páros.

Az MCL35-ös hátulról
Az MCL35-ös hátulról

 

Ennek értelmében a cél vélhetően a további fejlődés lesz, ám fontos megjegyezni, hogy az idény végén egy újabb motorszállító-váltás vár a McLarenre. Három év után ugyanis felbontják a partneri kapcsolatukat a Renault-val, és 2021-től – akárcsak 1995 és 2014 között – ismét a Mercedes erőforrásai hajtják az autóit.


A bemutatón elhangzott Andreas Seidl csapatfőnöktől, hogy bár tudják, nem lesz könnyű dolguk,mindenképp a középmezőny legelején szeretnének csatázni, ahogyan azt tavaly is tették.

Az idei a McLarennek átmeneti évnek tekinthető. Igaz, ez a jövő évi szabályváltozások miatt a többi istállóról is elmondható.

A 2020-AS CSAPATBEMUTATÓK
CSAPAT
DÁTUMBEMUTATÓ
MERCEDESFebruár 14.
FERRARIFebruár 11.Megérkezett az új Ferrari, az SF1000-es
RED BULLFebruár 12.A Red Bull is megmutatta a 2020-as autóját
MCLARENFebruár 13.Bemutatkozott az MCL35-ös, a McLaren 2020-as autója
RENAULTFebruár 12.Digitálisan mutatta be a Renault a nagyvilágnak az idei autóját
ALPHA TAURIFebruár 14.
RACING POINT F1Február 17.
ALFA ROMEO
Február 19.
HAASFebruár 6.Elsőként a Haas mutatta be új festésű autóját
WILLIAMSFebruár 17.

 

 

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
14 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
15 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
16 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
19 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35