Videó: meghökkentő technikai újítást mutatott be a Mercedes

2020.02.20. 15:53
null
Az F1 követőinek azonnal feltűnt a Mercedes újítása (Fotó: AFP)
Habár még csak második napja tesztelnek az F1-csapatok Barcelonában, könnyen lehet, hogy máris megvan az év egyik látványos technikai újítása. A szemfüles nézők és szakértők Lewis Hamilton belső kamerás felvételét nézve figyeltek fel egy újdonságra.

A Mercedes hatszoros világbajnoka ugyanis menet közben előre és hátra is mozgatta a kormányt – a felvételek alapján úgy tűnik, hogy ezzel az első kerekek állását változtatta meg.

Szakértők egy része szerint a megoldás az egyenesekben segít a leginkább, és azt gátolja meg, hogy visszahűljön a gumi, illetve növeli az autó sebességét is.

Egy biztos, a szabályok szerint a mozgatható aerodinamikai elemek használata tiltott, mint ahogyan az aktív felfüggesztés is, azonban a hírek szerint itt nem erről van szó. Kétség azonban nem lehet afelől, hogy több vád is éri a csapatot – főleg azután, hogy a német gárda egyik forrása elárulta, nem csak egy tesztelemről van szó. Ennek ellenére a technikai igazgató, James Allison szavaiból úgy tűnik, nincs félnivalója a címvédő gárdának, hiszen elmondta, az elemről már egy ideje egyeztetnek az FIA-val, és a megoldásnak egy új nevet is adtak már: DAS, vagyis kéttengelyes kormányzás.

A második barcelonai tesztnap történéseit bővebben IDE KATTINTVA olvashatják.

Albert Fabrega on Twitter

En este vídeo de @f1 se ve perfectamente como Hamilton mueve el volante hacia él y lo aleja antes y después de la frenada. Solo puedo pensar que también mueve la cremallera de dirección y con eso cambia el reglaje de convergencia (toe) de la suspensión. Si es así, es bestial.


Juha Ronkainen on Twitter

@ScarbsTech See attached as a proof. https://t.co/5w8cEWcZBl


 

Legfrissebb hírek

Hamiltont és a riválisokat is meglepte a Ferrari erős tempója Silverstone-ban

F1
52 perce

Hamilton pole pozícióba repítette a Ferrarit! Russell ötödik a silverstone-i sprintidőmérőn

F1
3 órája

Hamilton nyitott az élen hazai pályán; Antonelli egyelőre Russell előtt Silverstone-ban

F1
7 órája

Spanyol, portugál és svájci továbbjutás – a 22. vb-játéknap nyolc gólja, kulcsjelenetei egy helyen

Foci vb 2026
13 órája

Ez mennyin múlt? – képen a les CR7 első, elvett góljánál

Foci vb 2026
18 órája

„Kétszer akkora is lehet a hátrányunk” – Hamilton nehéz hétvégére számít

F1
Tegnap, 20:43

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
Tegnap, 18:07

Videókon a belga csoda: így fordítottak Tielemansék kétgólos hátrányból Szenegál ellen

Foci vb 2026
Tegnap, 0:51
Ezek is érdekelhetik