F1: a Ferrari kevesebb pénzt és egyéves szerződést ajánl Vettelnek

H. L.H. L.
2020.03.27. 19:33
null
Vettel szerződése 2020 végén jár le (Fotó: AFP)
Olasz sajtóértesülések szerint a Ferrari egyéves szerződést ajánlott német versenyzőjének, Sebastian Vettelnek, s nem mellesleg jóval kevesebb pénzt is fizetne a négyszeres bajnoknak.

 

A végül törölt melbourne-i F1-es versenyhétvége után kezdődtek a tárgyalások a Ferrari és Sebastian Vettel között, hiszen sok másik versenyzőtársához hasonlóan a német szerződése is 2020 végén jár le. A Sky Sports Italia értesülései szerint nem is kellett sokat várni az első ajánlattételre: a maranellóiak egyéves megállapodást, illetve kevesebb pénzt kínáltak a tavaly sok hibát vétő, és csapattársával, Charles Leclerc-rel szemben többször is alulmaradó bajnoknak.

Ez azt jelentené, hogy a Ferrari 2021-ben is a német, monacói párossal áll rajthoz, s lehetősége lesz a 2022-re halasztott szabályváltoztatások előtt újra körülnézni a pilótapiacon, és eldönteni, kit ültet a 2024-ig érvényes kontraktussal rendelkező Leclerc mellé.

Ha Vettel hosszabbít, akkor már idén bizonyítania kell, hogy jobb alkupozíciót harcolhasson ki az esetleges újabb szerződés előtt, igaz, a koronavírus-járvány miatt.egyelőre azt sem tudni, mikor veheti kezdetét a 2020-as kiírás. Jelen állás szerint leghamarabb a június 14-i Kanadai Grand Prix-val rajtolhat el az idény, ám a montreali futam megtartása is kérdéses.

Legfrissebb hírek

Hadjar az Olasz Nagydíjat is kihagyja – hivatalos

F1
3 órája

Új motor, fejlesztések és tisztelgés Schumacher előtt – a Ferrari több fronton készül a monzai összecsapásra

F1
2026.08.31. 16:26

Új szerződés és bajnoki autó: Norris hosszú távon kötelezte el magát a McLarennel – hivatalos

F1
2026.08.29. 11:48

Az Alpine kitart a Gasly, Colapinto páros mellett – hivatalos

F1
2026.08.27. 13:38

Imolában rendezhetik a szezonzárót – sajtóértesülés

F1
2026.08.26. 18:51

Az FIA megosztotta az ADUO-eredményeket: a Red Bull kivételével mindenki fejleszthet – hivatalos

F1
2026.08.26. 18:16

Száz ember ellen áll ki gokarttal Verstappen Silverstone-ban

F1
2026.08.25. 18:19

Stella: Norris világbajnokhoz méltó módon vezet

F1
2026.08.25. 14:28