F1: a járvány miatt veszélybe került a Belga Nagydíj megrendezése

2020.04.15. 20:47
null
Nézők szinte biztosan nem lesznek a belga versenyen (Fotó: AFP)
A belga törvényhozás szerdán úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány miatt meghosszabbítja az országban tartandó tömegrendezvények tiltását egészen augusztus 31-ig. Mindez igencsak rosszul érinti a Formula–1-es Belga Nagydíjat, amelyet az eredeti – még érvényben lévő – menetrend szerint egy nappal a határidő letelte előtt rendeznének.

A belga törvénykezés döntése igencsak érzékenyen érinti a Belga Nagydíj szervezőit, hiszen a versenyhétvége az utóbbi években rendszeresen 250 000 nézőt vonz, telt házzal fut, elsősorban a szomszédos Hollandiából Max Verstappennek szurkoló „oranjének” köszönhetően.

A belga kormány mai döntése értelmében egyelőre még az sem biztos, hogy magát a futamot meg lehet-e egyáltalán rendezni, hiszen több száz szerelő, mérnök, kiszolgáló személyzet érkezik a futamok helyszínére, hogy a futamot rendben megtarthassák.

A Formula–1-es idényt március közepén Ausztráliában kezdték volna a csapatok, ám a koronavírus-járvány miatt a verseny elmaradt, s később az idény első kilenc futamát elhalasztották. A jelenlegi állás szerint az idény június 28-án a Francia Nagydíjjal rajtolna el, s több helyszínen is fontolgatják, hogy zárt kapuk mögött rendezzenek versenyt – legutóbb például az osztrák kormány jelezte, nincs baja, ha nézők nélkül rendezik meg az idei versenyt Spielbergben.

„Ha egyszer már tudjuk, hogy elkezdhetünk versenyezni, szerintem elképzelhető, hogy akár két vagy három Grand Prix-t is megrendezhetünk egy hónapban. Ha július, augusztus körül tudunk kezdeni és decemberig tartana az idény, akkor lenne öt-hat hónapunk. Ha ezt megszorozzuk hárommal, már meg is van az idényre tizenöt-tizennyolc futam” – mondta még a múlt héten az FIA elnöke, Jean Todt a pótlás lehetőségéről a motorsport.com oldalnak, ám akkor még nem lehetett tudni arról, hogy veszélybe kerül a Belga Nagydíj megrendezése.

Jelenleg az eredeti versenynaptár szerint mindössze négy helyszínen kerülne sor az eredeti időpontban a versenyekre augusztus 31. előtt: Franciaországban, Ausztriában, Angliában és Magyarországon, ugyanakkor azt már korábban közölte az F1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media, hogy ha egyszer újraindul a versenyzés, biztosan lesznek változások a naptárban.

Legfrissebb hírek

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50

Európában zárulhat az idei F1-es szezon, jövőre is 24 futammal terveznek

F1
2026.07.29. 19:18