F1: törölték a Francia Nagydíjat, változik a Brit GP is

2020.04.27. 10:08
null
Ilyet valószínűleg nem láthatunk idén Franciaországban: F1-es rajtot (Fotó: AFP)
Eredetileg június 28-án rendezték volna a Formula–1-es Francia Nagydíjat, ám a koronavírus-járvány miatt a verseny törlése mellett döntöttek a szervezők, miután Emmanuel Macron francia miniszterelnök korábban július közepéig minden tömegrendezvényt betiltott. Ezzel a Le Castellet-i futam lett a 10., amelyet törölnek, vagy halasztanak a 2020-as idényben. Közben a Brit Nagydíj szervezői bejelentették, hogy nézők nélkül rendezik meg a futamukat.

Hétfő délelőtt a L’Équipe francia sportnapilap közölte, hogy a koronavírus-járvány miatt bevezetett kormányzati intézkedések eredményeképpen az eredetileg június 28-ra kiírt Francia Nagydíjat a szervezők nem tudják megrendezni.

A lap értesüléseit később a versenysorozat hivatalos honlapja is megerősítette, azt írva, hogy a „jelenlegi egészségügyi helyzetben a francia kormány legalább július közepéig minden tömegrendezvényt betiltott, és emellett a vírus terjedéséének megakadályozását célzó utazási korlátozások együttesen azt jelentik, hogy a Francia Nagydíj eredeti időpontban történő megrendezése ellehetetlenült.”

„A Francia Nagydíj szervezői máris 2021 nyarára fordítják a figyelmüket, hogy egy minden korábbinál látványosabb eseménnyel üdvözöljék a jövőre visszatérőket Le Castellet-ben” – idézi a hivatalos honlap Éric Boullier-t, a Francia GP megrendezéséért felelős GIP Grand Prix Le France társaság igazgatóját.

A LIBERTY TERVE AZ IDEI ÉVRE
Az Osztrák Nagydíjjal kezdenének, s 15-18 futamot rendeznének idén

Eközben a Brit Nagydíjnak a tervek szerint július 19-én otthont adó silverstone-i versenypálya arról számolt be hivatalos honlapján hétfő délelőtt, hogy az eredeti időpontban biztosan nem tud nézőket fogadni, ezért „tárgyalásokba kezdett a futam zárt kapuk mögötti megrendezéséről.”

Ugyanakkor a jelenlegi elképzelések szerint július 19-e után egy héttel még egy Brit Nagydíjat is rendeznének Silverstone-ban, de ezt is csak nézők nélkül. A dolgok jelen állása szerint tehát a legvalószínűbb, hogy júliusban két, nézők nélküli duplázással indulna az F1-es idény, miután az Osztrák Nagydíj július 5-i futama után egy hét múlva jönne az ismétlés a Red Bull Ringen, majd következne a két Brit GP.

Ezzel egybevág az F1 jogtulajdonosa, a Liberty Media igazgatója, Chase Carey által jegyzett és a sorozat honlapján röviddel a Francia Nagydíj törléséről szóló közlemény megjelenése utáni kommünikében jegyzettekkel.

„Noha ma délelőtt a Francia Nagydíj törlését kellett bejelenteni, továbbra is elkötelezetten hiszünk benne, hogy júliusban, augusztusban és szeptember elején már megrendezhetjük az európai szezon versenyeit. Amilyen hamar csak lehetséges, közreadjuk a módosított versenynaptárunkat. Úgy számolunk, hogy az első versenyeket még nézők nélkül kell majd megrendezni, de bízunk benne, hogy az egészségügyi helyzet javulásával a szurkolók is részesei lehetnek a terveinknek” – áll Carey közleményében.

Legfrissebb hírek

Új motor, fejlesztések és tisztelgés Schumacher előtt – a Ferrari több fronton készül a monzai összecsapásra

F1
2026.08.31. 16:26

Új szerződés és bajnoki autó: Norris hosszú távon kötelezte el magát a McLarennel – hivatalos

F1
2026.08.29. 11:48

Az Alpine kitart a Gasly, Colapinto páros mellett – hivatalos

F1
2026.08.27. 13:38

Imolában rendezhetik a szezonzárót – sajtóértesülés

F1
2026.08.26. 18:51

Az FIA megosztotta az ADUO-eredményeket: a Red Bull kivételével mindenki fejleszthet – hivatalos

F1
2026.08.26. 18:16

Száz ember ellen áll ki gokarttal Verstappen Silverstone-ban

F1
2026.08.25. 18:19

Stella: Norris világbajnokhoz méltó módon vezet

F1
2026.08.25. 14:28

Hamilton megbánta a rádióüzeneteit, amelyek csak azt tükrözik, hogy hisz a Ferrariban

F1
2026.08.25. 13:11