F1: Jean Todt szerint zárt kapus futamok jöhetnek

MTI MTIMTI MTI
2020.04.07. 09:36
null
Jean Todt zárt kapus F1-es futamokról beszélt (Fotó: AFP)
A Formula–1 irányítói vizsgálják annak a lehetőségét, hogy nézők nélkül rendezzék meg az idei futamokat.

Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, miután a FIA egyeztetett a jogtulajdonosokkal és a csapatokkal, a BBC-nek elmondta, komolyan felmerült ez a terv. Hozzátette, a koronavírus-járvány miatt júliusban, Silverstone-ban lehet a Formula–1-es idény 2020-as nyitánya. Ugyanakkor Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke korábban úgy nyilatkozott, reméli, hogy ősszel elkezdődhet az autós gyorsasági versenysorozat.

Az istállókat ért anyagi veszteség miatt az évi 175 millió dollár helyett várhatóan évi 150 millió dollárban húzzák meg a költségvetési limitet a következő esztendőtől. Felmerült a 125 millió dolláros határ is, de ezt a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull elutasította.

A Formula–1 71. idénye március közepén rajtolt volna Ausztráliában, de röviddel az első szabadedzés előtt törölték a teljes versenyhétvégét Melbourne-ben. Ezután sorrendben a bahreini, a vietnámi, a kínai, a holland, a spanyol, a monacói és az azeri nagydíjat is törölték. Jelen állás szerint leghamarabb a június közepére tervezett Kanadai Nagydíjjal kezdődhet a szezon.

Március 24-én Chase Carey, a Formula–1-es autós gyorsasági világbajnokság elnöke azt mondta, 15–18 futammal számol idén.

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
1 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
1 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
4 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
7 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
23 órája

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
Tegnap, 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
Tegnap, 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02