F1: minden csapat gyárában egészségügyi felszerelések készülnek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.04. 12:12
null
Minden F1-es csapat gyárában egészségügyi felszerelések készülnek (Fotó: AFP)
Minden Formula–1-es istálló gyárában egészségügyi felszerelések készülnek, mondta Jánvári Zsolt, a Williams versenycsapatának magyar tagja.

„Elindult egy közös projekt a Formula–1-es csapatokkal és az egészségügyi felszereléseket gyártó cégekkel az ügyben, hogy a felszabadult gyártókapacitást megpróbálják hasznosítani, például lélegeztetőgépeket, maszkokat készítsenek. Tudomásom szerint minden Formula-1-es istálló benne van ebben a projektben, és ott igyekszik segíteni, ahol tud, tehát manapság mindenki egészségügyi felszereléseket gyárt” – nyilatkozta az M1 aktuális csatornán szombaton Jánvári Zsolt.

Elárulta azt is, hogy a Williams összeállt egy angol céggel, amely eddig heti hét darab lélegeztetőgépet állított elő, most viszont megpróbálják feltornázni heti kétszázra, és úgy néz ki, ez sikerül is.

„Folyamatosan pörgetik fel a darabszámot, jól haladunk, eddig minden rendben van” – közölte Jánvári, aki az eszközök végső tesztelését végzi.

Hozzátette, mindenki önként jelentkezett a programra és nagyon lelkesen dolgozik, de alapvetően az összes csapat versenyezni szeretne.

A Formula–1-es idény március 15-én kezdődött volna Ausztráliában, ám azt a futamot, majd további hetet törölni vagy halasztani kellett a világjárvány miatt. Jelen állás szerint leghamarabb a június közepére tervezett Kanadai Nagydíjjal kezdődhet a szezon.

Jánvári felidézte, hogy három héttel ezelőtt Melbourne-ben nagyon szomorúan vették tudomásul a híreket, mindenki nagyon szeretett volna versenyezni, dolgozni. Annyira rossz volt a hangulat, hogy többen megkönnyezték a halasztást.

Hozzáfűzte, a folytatásról még mindig nincs hivatalos információjuk, továbbra is képlékenyek a tervek, de remélik, hogy a módosított versenynaptár tartható lesz.

„Aktív élethez vagyunk szokva, jelenleg mindenki a földre van kényszerítve, itthon kell ülnünk, ez elég rossz hatással van ránk” – magyarázta.

A Williams jelenlegi, a Haas korábbi munkatársa közölte, amennyiben sikerül megvalósítani a nyári kezdést, akkor élete legnehezebb szezonja elé néz, mert „ha ennyi versenyt bezsúfolnak a maradék időbe, akkor minden héten úton leszünk”.

Mint kifejtette, a versenyautók készen vannak, a csapatnak már nem nagyon akad munkája velük, sőt a fejlesztéseket le is állították, hogy senki ne tudjon előnyt kovácsolni a helyzetből.

„Az alkatrészek is készen vannak, nekünk ilyenkor már csak a versenyekre kellene összpontosítanunk” – magyarázta.

Legfrissebb hírek

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
1 órája

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17
Ezek is érdekelhetik