F1: „Sok csapat nehezen vészelné át, ha törölnék a bajnokságot”

2020.04.08. 14:40
null
Steiner igyekszik optimista maradni (Fotó: AFP)
Kedden újabb Formula–1-es versenyt halasztottak el, s továbbra is kérdéses, mikor veheti kezdetét a 2020-as idény a koronavírus-járvány miatt. A bizonytalan gazdasági helyzet a résztvevőkre is komoly hatással van, több csapatfőnök is tart attól, hogy egyes gárdák csődközelbe juthatnak. Az Alpha Taurit vezető Franz Tost, illetve a Haast irányító Günther Steiner is aggódik, és várja, milyen lépéseket tesz a Liberty Media az alakulatok megmentése érdekében.

 

 

Eddig összesen kilenc nagydíjat töröltek vagy halasztottak el – legutóbb a június közepi Kanadai GP-t –, így jelen állás szerint a június 28-i francia versennyel veheti kezdetét az idény. Több szakértő és F1-es szereplő azonban egyáltalán nem bízik az akkori kezdésben, sőt egyesek inkább augusztusi indulást sejtenek.

Bár a kieső bevételek nyomán a sorozat vezetősége sorra hozza a szabályváltoztatásokat költséghatékonysági célokból, és több csapat is csökkentette alkalmazottai fizetését, míg másokat kényszerszabadságra küldött, az egyre hosszabbra nyúló szünet egyre nehezebb helyzetbe hozza az istállókat.

„Ha júliusban már tudunk versenyezni, akkor rendben leszünk. Ha viszont nem tudjuk elkezdeni, akkor súlyossá válik a helyzet. Ha nem veszünk részt egy nagydíjon, az másfél-két millió dollár veszteséget jelent nekünk. Ha eltelik úgy az év, hogy nem tudunk versenyezni, akkor nagyon kritikus lesz, hiszen kész gazdasági katasztrófa, ha nincs bevételed" – magyarázta az Alpha Tauri csapatfőnöke, Franz Tost a motorsport-total.comnak. Hozzá hasonlóan a Haast irányító Günther Steiner is aggódik a bevételkiesés miatt, de igyekszik optimista maradni.

„Sok csapat nehezen vészelné át, ha törölnék a bajnokságot. Viszont úgy hiszem, pozitívan kell hozzáállni a problémákhoz, hiszen új lehetőségeket teremthetnek. Ha mindannyian együtt dolgozunk, és összefog a tíz csapat, akkor talán még jól is kijöhetünk ebből az egészből" – mondta, s vele Tost is egyetértett.

„Várnunk kell, hogy lássuk, egyáltalán hány versenyünk lesz, mennyi bevételre teszünk szert, és hogyan is állnak a szponzori szerződéseink. Maradnak velünk, vagy felszívódnak? Hogyan is néz ki az egész gazdasági helyzetünk? Reálisan kell néznünk a szituációt, aztán le kell ülnünk, és tudomásul kell vennünk, hogy kihívásokkal kell szembenéznünk, és bizonyos dolgokra lesz pénzünk. Csakis a Liberty Media adhat nekünk kiindulópontot, ők felelősek a szervezőktől, a szponzoroktól, illetve a közvetítési jogokból befolyó pénz szétosztásában. Ha nincs mit szétosztaniuk, nekünk sem lesz nagyon mit költenünk" – jelentette ki az Alpha Tauri csapatfőnöke.

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
1 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
4 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
8 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
23 órája

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
Tegnap, 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
Tegnap, 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02