F1: Ecclestone legalább nyolc idei futammal számol

MTI MTIMTI MTI
2020.05.03. 16:08
null
Ecclestone szerint 2020-ban is ki lehet majd hirdetni az F1-es világbajnokot (Fotó: AFP)
A sportágat évtizedeken keresztül irányító Bernie Ecclestone szerint az idén legalább nyolc Formula–1-es futamot meg lehet rendezni.

 

„A tulajdonos Liberty Media nyolc nagydíjat biztosan gond nélkül le tud bonyolítani" – mondta a 89 éves brit mágnás a Sunday Express lapnak. A szabályzat szerint minimum nyolc verseny kell ahhoz egy idényben, hogy világbajnokot lehessen hirdetni.

Az F1 irányítói jelenleg 15-18 futamot terveznek 2020-ra.

A sorozat 71. idénye a koronavírus-járvány miatt nem kezdődött el márciusban, és az eredetileg 22 futamosra tervezett világbajnokságból eddig tíz viadal maradt el. Legutóbb a június végére tervezett Francia Nagydíjat törölték, a mostani tervek szerint Ausztria után Nagy-Britannia, majd a Hungaroring következne.

A feleségével egy Sao Paulo melletti farmon élő Ecclestone ennek kapcsán közölte, a zárt kapuk mögött sorra kerülő Osztrák Nagydíj jogdíját a rendezőknek vélhetően nem kell kifizetniük majd a Liberty Mediának, mivel egyáltalán nem lesz jegybevételük.

Az üzletember az elmúlt napokban az F1 egyre komolyabb riválisává előlépő „féltestvérről”, a Formula E-ről is megosztotta a gondolatait, mondván: rég „kinyírta volna” a sorozatot.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
4 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
5 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
6 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
9 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35