F1: Ricciardo a McLarennél folytatja – hivatalos

Vágólapra másolva!
2020.05.14. 11:04
null
Ricciardo 2020 végén búcsút int a Renault-nak (Fotó: AFP)
A McLaren hivatalosan megerősítette, hogy Daniel Ricciardo lesz Lando Norris csapattársa 2021-től.

 

 

A Ferrari keddi váratlan bejelentése, miszerint nem hosszabbítja meg Sebastian Vettel év végén lejáró szerződését, felbolygatta a pilótapiacot, s az egyik kulcsszereplővé Daniel Ricciardo lépett elő, akinek renault-s távozásáról már korábban is több pletyka látott napvilágot. Az ausztrál 2018 nyarán csatlakozott az enstone-iakhoz, ám a gárda a vártnál is rosszabbul teljesített, s a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés nyomán elhalasztott átfogó szabályváltoztatások még távolabb tolták az esetleges sikereket.

A francia alakulat tanácsadója, Alain Prost elmondta, a versenyző kezében van a sorsa, s az ausztrál végül úgy döntött, új kihívások elé néz. A McLaren csütörtök délelőtt tett hivatalos bejelentést arról, hogy Ricciardo lesz Lando Norris csapattársa 2021-től, amivel két dolog is biztossá vált: Carlos Sainz Jr. távozik, és a franciáknál felszabadult egy hely. A legfrissebb hírek szerint Sainz a Ferrarihoz szerződik, míg a Formula–1-nek 2018 végén búcsút intő Fernando Alonso lehet jövőre Esteban Ocon csapattársa.

„Ricciardo szerződtetése egy újabb lépés a hosszú távú terveink megvalósításához, és egy izgalmas új dimenziót ad a csapatnak Lando csapattársaként. Ez egy remek hír a csapatunk, a partnereink és természetesen a rajongóink számára. Szeretnék köszönetet mondani Carlsonak is, aki kiváló munkát végzett McLarennél, és segített a csapatnak a visszakapaszkodásban. Ő egy igazi csapatjátékos, és minden jót kívánunk neki a McLaren utáni életében" – mondta a wokingiak ügyvezető igazgatója, Zak Brown.

„Ricciardo egy igazi futamgyőztes, a tapasztalata, az eltökéltsége és a belőle áradó energia segíteni fogja a csapatot, hogy elérje a célját, vagyis visszakapaszkodjon az élmezőnybe. Daniel és Lando személyében két olyan versenyzőnk van, akik lázba hozzák a szurkolókat, és segítik a csapatot a fejlődésben. Carlos pedig nagyon profi volt, nagyszerű volt vele dolgozni, és továbbra is élvezni fogjuk vele az együttműködést idén. Sok szerencsét kívánunk neki a pályafutása következő szakaszában" – nyilatkozott a csapatfőnök, Andreas Seidl.

McLaren on Twitter

McLaren announces that @DanielRicciardo will race for the team alongside @LandoNorris in the Formula One World Championship from 2021. Read more

A wokingiakkal többéves szerződést kötő Ricciardo a közösségi oldalain köszönetet mondott a Reanult-nak is, és hozzátette, hogy jó eredményekkel szeretné befejezni az utolsó közös évüket.

Daniel Ricciardo on Twitter

I am so grateful for my time with @renaultf1team and the way I was accepted into the team. But we aren't done and I can't wait to get back on the grid this year. My next chapter isn't here yet, so let's finish this one strong. Merci

 

Legfrissebb hírek

F1: Norris több előzésre és nagyobb káoszra számít

F1
5 órája

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
2026.02.03. 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
2026.02.03. 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27
Ezek is érdekelhetik