F1: tartalékcsapattal is készül az Alpha Tauri

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.11. 10:49
null
Tartalékcsapattal is készül az Alpha Tauri (Fotó: AFP)
Tartalékcsapattal készül a Formula–1-es Alpha Tauri istálló arra az esetre, ha a világbajnokság a tervek szerint nyáron elindulhat, és a helyszínek valamelyikén a csapatban dolgozók közül valaki pozitív koronavírustesztet produkálna.    

 

Franz Tost csapatfőnök a Süddeutsche Zeitungnak adott interjújában azt mondta, ha a versenyhétvége előtt vagy alatt valamelyik munkatársukról kiderül, hogy koronavírusos, akkor– a fertőzés súlyosságától függően– azonnal kórházba vagy házi karanténba kell mennie.

„Egy ilyen esetben a lehetséges kontaktok miatt azt a részleget, ahol a fertőzött kolléga dolgozik, teljes egészében le kell cserélnünk, ezért felállítunk olyan tartalékcsapatokat, amelyek azonnal az adott versenypályára tudnak utazni”– mondta Tost, hozzátéve, hogy az európai helyszíneken ez könnyen és gyorsan megoldható.

„Minden egyes műszaki szakemberünknek és szerelőnknek kell, hogy legyen helyettese, mert a mostani helyzetben csak így biztosíthatjuk, hogy rajthoz álljunk”– nyilatkozta a csapatfőnök.

Tost úgy vélte, a világbajnoki idény biztosan el tud kezdődni július elején Ausztriában.

„Bárkivel fogadok egy üveg borban, hogy Spielbergben, a Red Bull Ringen versenyezni fogunk” –jelentette ki.

Az F1 idénynyitó márciusi Ausztrál Nagydíját törölni kellett, és ugyanerre a sorsra jutott a monacói, valamint a francia futam, további hét versenyt pedig elhalasztottak.

A sorozatot irányító és a kereskedelmi jogokat birtokló Liberty Media abban reménykedik, hogy júliusi kezdéssel 15-18 viadalt így is meg tudnak rendezni december elejéig-közepéig, ugyanakkor a végleges módosított naptár még nem készült el.

Legfrissebb hírek

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
1 órája

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17
Ezek is érdekelhetik