F1: Vettel 2020 végén távozik a Ferraritól – hivatalos

2020.05.12. 09:03
A Ferrari hivatalos közleményben tudatta, közös megegyezés után nem hosszabbítja meg Sebastian Vettel szerződését.

Túl hamar véget ért a ferraris álom? (Fotó: AFP)
Túl hamar véget ért a ferraris álom? (Fotó: AFP)
Túl hamar véget ért a ferraris álom? (Fotó: AFP)
Túl hamar véget ért a ferraris álom? (Fotó: AFP)
Túl hamar véget ért a ferraris álom? (Fotó: AFP)

 

Mint beszámoltunk róla, a német sajtóban nemrég kezdett el terjedni a hír, hogy teljesen megrekedtek a tárgyalások Sebastian Vettel és a Ferrari között, így rövidesen bejelentés következhet. Nem is kellett sokat várni rá, hiszen az olasz istálló kedd reggel hivatalos közleményben erősítette meg, hogy közös megegyezés után nem hosszabbítják meg a német versenyző 2020 végén lejáró szerződését.

„Ezt a döntést közösen hoztuk meg Sebastiannal, mivel mindkét fél úgy érzi, hogy ez a helyes. Nem volt könnyű döntés, tudva, hogy Sebastian milyen sokat ér versenyzőként és emberként. Nem volt egy kimondott oka a döntésnek, egyszerűen mindketten úgy éreztük, eljött az ideje annak, hogy elváljanak az útjaink, mert így érhetjük el a saját céljainkat" – kezdte a csapatfőnök, Mattia Binotto.

„Sebastian már így is része a Ferrari történelmének, összesen tizennégy futamot nyert, s már ezzel a csapat harmadik legsikeresebb pilótája, miközben ő szerezte velünk a legtöbb pontot. Az együtt eltöltött öt közös év alatt háromszor végzett az egyéni bajnokság legjobb három versenyzője között, és jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy csapatunk folyamatosan a konstruktőri bajnokság első három helyezettje közé tartozzon."

„Az egész Ferrari nevében szeretnénk köszönetet mondani Sebastiannak a nagyszerű profizmusáért és az emberi kvalitásaiért, amiket a velünk eltöltött öt évben mutatott, rengeteg szép közös emlékünk van. Eddig nem sikerült együtt elhódítanunk a világbajnoki trófeát, azonban hisszük, hogy ebben a formabontó 2020-as idényben még sok mindent elérhetünk" – tette hozzá Binotto.

„A 2020-as évad végén véget ér a kapcsolatom a Ferrarival. Ahhoz, hogy a lehető legjobb eredményeket érd el ebben a sportban, elengedhetetlen, hogy minden fél tökéletes harmóniában dolgozhasson együtt. A csapat és én éreztük, hogy már nem áll fenn a kölcsönös szándék, hogy tovább folytassuk a közös munkát a mostani idény után. Az anyagiak nem játszottak szerepet a döntésben. Nem ez határozza meg a döntéseimet, és soha nem is lesz így" – tette világossá Vettel.

VETTEL A FERRARINÁL
A 32 éves német 101 versenyen szerepelt eddig a Ferrarinál, 14 alkalommal nyert, összesen 54-szer állhatott dobogóra, kétszer, 2017-ben és 2018-ban az összetett második helyén zárt, 2015-ben a harmadik helyen végzett az év végi összesítésben.

„Ami az utóbbi hónapokban történik, sokunkat elgondolkoztatott azon, hogy valójában mik az igazán fontos dolgok az életben. Csak használnunk kell egy kicsit a képzeletünket, és megváltoztatnunk a szemléletmódunkat ebben a megváltozott helyzetben. Én szakítok most rá időt, és elgondolkozom azon, mi számít igazán a jövőmet illetően."

„A Ferrari különleges helyet foglal el a Formula–1-ben, és remélem, sikerül elérnie azokat a sikereket, amelyeket megérdemel. Végül szeretnék köszönetet mondani az egész Ferrari-családnak, és mindenekelőtt világszerte az összes tifosónak az elmúlt években nyújtott támogatásukért. A rövid távú célom most az, hogy szép emlékekkel zárjam le a Ferrarival töltött hosszú időszakomat, amely alatt már sok ilyen emléket szereztünk közösen."

A bejelentésre a 2024-ig érvényes szerződéssel rendelkező Charles Leclerc is reagált, s elmondta, sosem tanult annyit, mint Vettel csapattársaként, amiért köszönettel tartozik neki.

Charles Leclerc on Twitter

I've never learnt so much as I did with you as my teammate. Thank you for everything Seb.

Most már csak az a kérdés, mi lesz Vettel pályafutásával, illetve ki érkezhet a helyére. Ha a német folytatja, akkor a hírek szerint a McLarennél vagy a Renault-nál köthet ki, míg a Ferrari listáján Carlos Sainz Jr., Antonio Giovinazzi, Daniel Ricciardo és Lewis Hamilton neve szerepelhet.

Legfrissebb hírek

„Kétszer akkora is lehet a hátrányunk” – Hamilton nehéz hétvégére számít

F1
1 órája

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
4 órája

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
Tegnap, 17:35

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
2026.06.30. 18:42

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
2026.06.30. 16:57

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
2026.06.30. 15:18

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49
Ezek is érdekelhetik