F1: rövidesen bejelentik a mugellói és a portugál versenyt – sajtóhír

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.06.29. 13:01
null
A Ferrari Mugellóban készült fel a 2020-as idénykezdetre (Fotó: Twitter)
Sajtóhírek szerint a Formula–1 napokon belül hivatalosan is bejelentheti, hogy Mugello és Portimao is csatlakozik a 2020-as versenynaptárhoz.

A Formula–1 2020-as idénye hosszú várakozás után július 3–5-én veheti kezdetét Ausztriában, ahol két egymást követő hétvégén is versenyt tartanak. A spielbergi duplázás mellett egyelőre további hat nagydíj időpontja ismert, azonban sajtóhírek szerint a napokban további két verseny válhat hivatalossá, méghozzá két olyan pályán, amelyen korábban még nem rendeztek F1-es futamot.

A szeptember 6-i Olasz Nagydíjat követő héten Mugellóba látogathat a mezőny, ahol nem mellesleg a Ferrari fennállása 1000. versenyét ünnepelheti meg. A második olaszországi nagydíj mellett Portugália lehet az újabb csatlakozó, igaz, az országban már 16-szor bonyolítottak le Grand Prix-t (legutóbb 1996-ban), Portimao (Algarve) debütáló lenne a „száguldó cirkuszban".

Az idénynyitó Osztrák Nagydíj programja pénteken 11 órakor kezdődik az első szabadedzéssel, a verseny vasárnap 15.10-kor rajtol, az nso.hu mindhárom szabadedzésről, a szombati időmérőről és a futamról is folyamatosan frissülő, szöveges közvetítéssel jelentkezik.

Legfrissebb hírek

F1: Norris több előzésre és nagyobb káoszra számít

F1
3 órája

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
2026.02.03. 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
2026.02.03. 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27
Ezek is érdekelhetik