F1: sűrű hónap vár a Williamsre a team magyar mérnöke szerint

2020.06.03. 18:46
null
A Williams teljesen leállt a járvány miatt (Fotó: AFP)
Jánvári Zsolt, a Formula–1-es Williams-istálló magyar rendszertechnikusa szerint sűrű hónap vár a csapatra, amely a tervek szerint jövő hétfőn kezdi meg a felkészülést a július elején Ausztriában rajtoló szezonra.

A szakember az M1 aktuális csatornának szerdán azt mondta, pénteken utazik Nagy-Britanniába, a csapat központjába, ahol többek között az autókat össze kell rakniuk, teszteléssel kezdik a munkát, és a szponzorációs változások miatt a versenygépek fényezését is cserélniük kell.

„Az elmúlt két hónap mondhatni nagyon unalmasan telt, a Williamsnél teljes volt a leállás, még e-mailt sem kaptunk, telefonon sem kerestek minket. Az egyetlen kérésük az volt, hogy amíg otthon tartózkodunk, addig is vigyázzunk a fizikai állapotunkra” – nyilatkozta Jánvári Zsolt.

A szakember szerint a Williamsnél rájöttek, hogy teljesen rossz az irány, amit az elmúlt két év eredményei is megmutattak, ezért a csapatnál nagy változások zajlanak technikai és személyzeti szinten.

„Azért mondtam igent a felkérésükre, mert elmondták, hogy mi a terv a jövőre nézve, és én ezt működőképesnek tartottam” – mondta Jánvári, aki az előző szezonban még a Haas-istállónál dolgozott.

Jánvári szerint a koronavírus-járvány miatt el sem kezdődő és csak júliusban rajtoló idény során a legnehezebb feladat számukra a logisztika lesz, mert mindent repülőgépeken kell szállítaniuk az egyik helyszínről a másikra, korábban pedig sok mindent kamionokkal juttattak el a pályákra.

„Ez egy nagy munka lesz, szerintem a következő hónapokban a munka 80 százalékát az fogja kitenni, hogy mindent légi szállításra alkalmassá tegyünk” – jelentette ki a rendszertechnikus, aki szerint a zárt kapus rendezvények miatt teljesen más lesz a futamokon megszokott hangulat.

„Nagyon remélem, hogy addig még számos pozitív változás következik be, és esetleg a magyarországi versenyt nézők előtt rendezhetik meg, mert a magyar szurkolók megérdemelnék, hogy kimehessenek a Hungaroringre és élőben láthassák a futamot” – mondta Jánvári, aki szerint mindenképpen emlékezetes lesz a mostani szezon.

A Formula–1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media kedden jelentette be az első nyolc futam időpontját és helyszínét. A Magyar Nagydíjat július 19-én rendezik meg Mogyoródon.

Legfrissebb hírek

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
7 órája

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
9 órája

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00

Antonelli vezérletével a Mercedes volt a leggyorsabb a spielbergi nyitányon

F1
2026.06.26. 14:35
Ezek is érdekelhetik