F1: Fernando Alonso jövőre a Renault pilótája lesz – sajtóhír

I. SZ.I. SZ.
2020.07.02. 20:42
null
Fernando Alonso közel áll visszatérésének bejelentéséhez (Fotó: AFP)
A spanyol Cadena Ser rádióadó bennfentes értesülései szerint a Renault-istálló napokon belül bejelenti, hogy Fernando Alonsóval pótolja 2021-ben a McLarenhez távozó Daniel Ricciardót.

 

Ha igaznak bizonyulnak a Cadena Ser hírei, Alonso két év kihagyás után tér vissza a Formula–1-be.

A spanyol 2003-tól 2006-ig, majd 2008-ban és 2009-ben volt már a Renault pilótája, 2005-ben és 2006-ban világbajnok lett a csapattal. 2010-től öt idényen át a Ferrari pilótája volt, háromszor lett második a vb-pontversenyben, mielőtt 2015-től négy idényt töltött el a McLarennél.

A Cadena Ser szerint a Renault szeretné mielőbb bevetni Alonsót, de a 38 éves spanyolnak az idei indulásra csak akkor lenne lehetősége, ha Ricciardo az idény közben távozik. Ehhez viszont dominóeffektusnak kellene beindulnia, hiszen Ricciardo Carlos Sainz Jr. helyére megy a McLarenhez, amelytől a spanyol a Ferrarihoz igazol át Sebastian Vettel helyére.

FRISSÍTÉS 22.30. Alonso a Twitteren reagált a pletykára. Azt írta, az idén biztosan nem fog az F1-ben versenyezni, az Indy 500-ra készül, amelynek az időmérője az augusztusi Spanyol Nagydíj idején lesz. A 2021-es évről azonban nem ejtett szót.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
4 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
5 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
6 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
9 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
Tegnap, 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
Tegnap, 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
Tegnap, 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
Tegnap, 11:35