F1: Norris szerint a Ferrari legyőzése nagy lökést adhat a McLarennek

MTI MTIMTI MTI
2020.07.28. 11:47
Lando Norris, a McLaren Forma-1-es csapatának brit pilótája szerint nagy lökést adna az istállónak, ha a konstruktőri pontversenyben sikerülne a Ferrari előtt végezniük.

A 20 éves versenyző azt követően nyilatkozott erről, hogy korábban jelenlegi csapattársát, a következő szezonban már az olaszokat erősítő Carlos Sainz Jr.-t azzal ugratta, miért szerződik el egy gyengébb gárdához.

„Megvan az esélyünk, hogy legyőzzük a Ferrarit, és arra is, hogy a teljes szezon során harcban legyünk velük. A csapatnak sokat jelentene, ha meg tudnánk tenni a következő lépést és egy olyan istálló elé kerülnénk, amelytől az utóbbi években mindig kikaptunk” – fogalmazott a hétvégi Brit Nagydíj előtt a McLaren pilótája.

Norris hozzátette, még tudnak fejlődni a mostani idényben is, de felkészültek arra, hogy a többi gárda is előre fog lépni a következő versenyeken.

Három futam után a McLaren harmadik az összetett pontversenyben, a tavaly ezüstérmes Ferrari ugyanakkor csak ötödik.

A győzelmek és a világbajnoki címek számában az olaszok mögött a sportág történetének második legeredményesebbje a brit csapat, amelynek pilótái ugyanakkor 2012 óta nem nyertek futamot a száguldó cirkuszban.

Legfrissebb hírek

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
1 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
17 órája

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
22 órája

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
Tegnap, 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
2026.09.22. 11:19

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
2026.09.22. 10:53

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06