F1: korábbi Ferrari-főnök lesz az új ügyvezető igazgató – sajtóhír

2020.09.23. 10:12
null
Domenicali 2008 és 2014 között vezette a Ferrarit (Fotó: AFP)
Egybehangzó sajtóértesülések szerint a Ferrari korábbi csapatfőnöke, Stefano Domenicali veszi át az év végén távozó Chase Carey ügyvezető igazgatói posztját a Formula–1-ben.

 

Már jó ideje pletykálták, hogy a Formula–1 elnöke és ügyvezető igazgatója, Chase Carey 2020 végén lemond a posztjáról, s most egybehangzó sajtóértesülések szólnak arról, hogy valóban személyi változás lesz a királykategória élén. Több forrás is megerősítette, hogy a Ferrari F1-es csapatának korábbi vezetője, Stefano Domenicali lesz az új ügyvezető igazgató, s a hírek szerint erről kedd este már értesítették is a gárdákat.

Domenicali 2008 és 2014 között töltötte be a csapatfőnöki pozíciót a Ferrarinál, amelyiknél előtte sportigazgatóként tevékenykedett, és szerepet játszott abban, hogy a maranellóiak sorozatban hat konstruktőri címet szereztek meg. A szakember jelenleg a Lamborghini ügyvezetője, és 2014 óta a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) együléses bizottságát vezeti.

Sajtóinformációk alapján a Ferrari egykori csapatfőnöke még a 2021-es idény előtt veszi át a Formula–1 vezetését. Ugyanakkor az új Concorde-egyezményt végigvivő Carey sem tűnne el teljesen, források szerint ugyanis valamilyen formában továbbra is szerepet vállalna majd a „száguldó cirkusz irányításában".

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
12 perce

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
1 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
2 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
4 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
Tegnap, 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
Tegnap, 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
Tegnap, 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
Tegnap, 11:35