F1: Egy új kezdet – Alonso az idei Renault-val száguld Barcelonában

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.10.13. 12:50
null
Alonso két év kihagyás után pattant újra F1-es autóba (Fotó: Twitter/RenaultF1Team)
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso filmforgatási nap keretein belül tesztelheti a Renault idei gépét, az RS20-ast Barcelonában.

 

Mint arról beszámoltunk, Fernando Alonso forgatási napon vezetheti az RS20-ast, méghozzá a Circuit de Catalunyán, amelyen 20 évvel ezelőtt ugyanezzel az enstone-i alakulattal egy teszt keretein belül debütált a Formula–1-ben. A „száguldó cirkusznak" 2018 végén búcsút intő kétszeres világbajnok jövőre az Alpine névre váltó Renault-val tér vissza, a McLarenhez távozó Daniel Ricciardót váltva, aki pont múlt hétvégén szerezte meg az első dobogóját a francia gárdával. Az ausztrál sikerei Alonsót is még tovább lelkesítik, a csapatfőnök, Cyril Abiteboul szerint a spanyol olyan, mint egy éhes cápa.

Küldött nekünk üzenetet a verseny alatt és után is. Egészen lenyűgöző a lelkesedése. Amikor bejelentettük és csatlakozott hozzánk, akkor még minden 2022-ről szólt, azonban ahogyan halad előre a mostani idény és fejlődik a kocsi, egyre inkább 2021 kerül a középpontba. Fernando olyan, mint egy cápa, amint vérszagot érez, támadásba lendül" – nyilatkozta Abiteboul.

„Csodálatos érzés lesz visszaülni a volán mögé. Két évig nem ültem F1-as autóban, szóval alig várom már. Olyan lesz, mint egy új kezdet, biztosan meg fog lepni a kocsi sebessége, a fék teljesítménye és a kanyartempó is. Sok dolog fog meglepetésként érni – lelkendezett Alonso, majd kitért arra is, miért különleges, hogy pont a Circuit de Catalunyán vezethet újra. – Emlékszem az első tesztemre 2000-ből a Benettonnal, az is Barcelonában volt. Most húsz évvel később ugyanazon a pályán tesztelek, ráadásul ez lesz az egyik utolsó lehetőségem arra, hogy Renault néven vezethetem az autót, hiszen jövőre megváltozik a csapat neve. Kiváltságosnak érzem magam, és izgatottan várom" – tette hozzá.

Alonso 100 kilométert tehet meg a bemutatógumikon a filmforgatási nap keretein belül.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36
Ezek is érdekelhetik